Mekkora perverzió ez így együtt!!!
Gurmai, Komjáthi, az MSZP és a "Jólét" egy plakáton! Micsoda jólét volt 2010 előtt, ugye?
MA VAN... Szent Mihály, Szent Gábriel és Szent Rafael főangyalok napja. 


❤ A Szentírásból név szerint ismert három főangyalt ünnepeljük szeptember 29-én.
- Mihály (Mikaél): "Ki olyan, mint az Isten?"
- Gábor (Gábriél): "Isten embere", "az Isten erősnek bizonyult"
- Rafael (Rafaél): "Isten orvossága".
"Az angyalok életéről nincsenek az emberekéhez hasonló életrajzi adatok. Történetük a teremtéssel kezdődött. Kegyelembe öltöztek, és próbára lett téve hűségük. Szabad akaratuk lehetővé tette a jók számára a hűséget, a lázadóknak pedig a bukást. A hűségesek jutalma örök boldogság, a bukottak számára a büntetés az örök kárhozat lett.
Mihály Arkangyal
Mind a zsidó, mind a keresztény hagyományban a legnagyobb az angyalok közül. A lázadó angyalok elleni harc vezére volt az égben, mely harc során a bukott angyalok letaszíttattak a mennyből (Jel 12,7–9). Mihály az ószövetségi választott nép védőangyala lett, és Isten újszövetségi népe védelmezőjeként is tiszteljük.
"Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!" Ámen. (XIII. Leó pápa imája)
Szent Mihály a világ végén harcolni fog minden hívő lélekért, hogy kiragadja őket a sátán hatalmából. A haldoklókat is az ő oltalmára bízzák. Mihály teszi mérlegre az ember jócselekedeteit és gonoszságait. Eszerint ítél majd az Úr üdvösségre vagy örök kárhozatra. A magyar néphagyomány szerint a halottakat a „Szent Mihály lován” (fából készült halottszállító saroglya) viszik a sírhoz.
Szent István magának és királyi házának örök üdvösségére Mihálynak szentelte a veszprémi székesegyházat (1009). A főangyal a patrónusa a váci és az erdélyi, valamint társpatrónusa az egri egyházmegyének is.
Gábriel Arkangyal
Gábriel vitte hírül a hívatottaknak Isten terveit. Dánielnek megjelent a fogság idején, s megmutatta neki az üdvtörténet fejlődését, a nagy birodalmak harcait és pusztulását, Izrael szabadulását és a Messiás eljövendő országát; megmagyarázta látomásai értelmét (Dán 8,16–26; Dán 9,21–27).
Zakariásnak megjelenve a jeruzsálemi templomban hírül adta Keresztelő Szent János születését és a megváltás elérkeztét (Lk 1,11–20). Magáról ekkor mondta: „Én Gábor vagyok, s az Úr színe előtt állok.”
Názáretben Mária számára a megtestesülés hírét vitte Gábriel Arkangyal. Szavait idézzük minden Üdvözlégy imádságban (Lk 1,26–45).
Rafael Arkanyal
Egyike a hét angyalnak. Ő az, „aki mindig kész arra, hogy az Úr színe elé lépjen”
Nehéz helyzetekben segít, gyógyít, ártalmatlanná teszi a démont. Az utasok, a zarándokok és a földi zarándokútját járó egyház védelmezője.
A II. vatikáni zsinat előtt október 24-én emlékeztek meg róla.
Istenünk, te csodálatos bölcsességgel elrendezed az angyalok és az emberek szolgálatát. Engedd, hogy angyalaid, akik a mennyben folytonosan szolgálnak neked, itt a földön szüntelenül oltalmazzák életünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen."
Forrás: Magyar Kurír
Mekkora perverzió ez így együtt!!!
Gurmai, Komjáthi, az MSZP és a "Jólét" egy plakáton! Micsoda jólét volt 2010 előtt, ugye?
"A világon jelenleg 34 országban köthetnek házasságot azonos nemű párok. 159 országban viszont nem. Akkor most min veszekszik az amerikai nagykövet?"
Topolánszky Ádám cikke a Magyar Nemzetben olvasható…
Az inflációt lefaragtuk. 10% alatti inflációnk lesz az év végéig.
A kérdés most nem ez. A kérdés az, hogy mikor tudjuk megindítani a bérek növekedését.
Én úgy látom, hogy már augusztusban, de…
Orbán Viktor: háború ide, háború oda, a nyugdíjasok megkapják azt, ami jár nekik.
Az idősek számíthatnak ránk!
Engem sokkal jobban zavart, amikor latex ruhás, tangás felnőttek rázták magukat a Pr!d€on úgy, hogy gyerekek is láthatták őket. Szerintem ez sokkal károsabb a társadalomra, mint egy ilyen jármű.
Persze…
Orbán Viktor : egyenesen kell beszélni! Ha Brüsszelből pénzt adnak Ukrajnának, nem lesz pénz a tagállamoknak. Brüsszel tartozik 3 millárd euróval Magyarországnak
Orbán Viktor elárulta: a friss adatok szerint a harmadik negyedévben visszatért a gazdasági növekedés és a reálbéremelkedés is!