"2006. szeptember 17-e nem csak a XXI. századi magyar történelem menetét változtatta meg, hanem az én életemet is.

A jeles nap előtt pár héttel végeztem az egyesült államokbeli Virginia műszaki egyetemén, és a földtudományok doktoraként terveztem a pályafutásomat. A hazaszeretet visszahívott vadnyugatról vadkeletre, és így történt, hogy Amerikából hazatérve rövid idő után a Kossuth-téren találtam magam, lelkes hazafiak oldalán, és Gyurcsány Ferenc viperás rendőreivel szemben.

Nem úgy terveztem, hogy – kis túlzással – egyik nap még doktorálok, a másikon pedig a könnygázt nyelem. De nem tehettem mást, ahogy sokan mások sem. Sok tízezer fiatalt, köztük engem is, az az időszak, Gyurcsányék országrombolása és nemzetellenes ámokfutása indított el arra, hogy közéleti pályára lépjen – tenni akartunk a hazáért.

Magyarországért, amit Gyurcsány Ferenc „k**** országnak” nevezett, és még ma is úgy viselkedik, mint aki így tekint a hazára. 14 éve ezen a napon lett mindenki számára nyilvános, hogy Gyurcsánytól és szektájától mit várhatnak a magyarok: hazugságot „reggel, éjjel meg este”. Eltelt 14 év, ő azonban nem vonult vissza, hanem 1 helyett most már 5 pártot irányít, a táborában pedig megfér egymással sok bedarált politikus: idült antiszemitáktól, az álomgyilkos instamozgalmárokon keresztül egészen a virtigli kommunistákig.

Gyurcsánynak ahogy akkor, úgy ma sincs helye a közéletben. Abban viszont van egy elvont igazságszolgáltatás, hogy a magyar politikatörténet egyik legkártékonyabb szereplőjeként, testközelből nézhette végig, ahogy a hagyatékát 2010-óta az emberek akaratából lebontottuk, és a helyére egy önazonos, büszke és sikeres országot építettünk fel."

Forrás: Azbej Tristan