"2006. szeptember 17-e nem csak a XXI. századi magyar történelem menetét változtatta meg, hanem az én életemet is.

A jeles nap előtt pár héttel végeztem az egyesült államokbeli Virginia műszaki egyetemén, és a földtudományok doktoraként terveztem a pályafutásomat. A hazaszeretet visszahívott vadnyugatról vadkeletre, és így történt, hogy Amerikából hazatérve rövid idő után a Kossuth-téren találtam magam, lelkes hazafiak oldalán, és Gyurcsány Ferenc viperás rendőreivel szemben.

Nem úgy terveztem, hogy – kis túlzással – egyik nap még doktorálok, a másikon pedig a könnygázt nyelem. De nem tehettem mást, ahogy sokan mások sem. Sok tízezer fiatalt, köztük engem is, az az időszak, Gyurcsányék országrombolása és nemzetellenes ámokfutása indított el arra, hogy közéleti pályára lépjen – tenni akartunk a hazáért.

Magyarországért, amit Gyurcsány Ferenc „k**** országnak” nevezett, és még ma is úgy viselkedik, mint aki így tekint a hazára. 14 éve ezen a napon lett mindenki számára nyilvános, hogy Gyurcsánytól és szektájától mit várhatnak a magyarok: hazugságot „reggel, éjjel meg este”. Eltelt 14 év, ő azonban nem vonult vissza, hanem 1 helyett most már 5 pártot irányít, a táborában pedig megfér egymással sok bedarált politikus: idült antiszemitáktól, az álomgyilkos instamozgalmárokon keresztül egészen a virtigli kommunistákig.

Gyurcsánynak ahogy akkor, úgy ma sincs helye a közéletben. Abban viszont van egy elvont igazságszolgáltatás, hogy a magyar politikatörténet egyik legkártékonyabb szereplőjeként, testközelből nézhette végig, ahogy a hagyatékát 2010-óta az emberek akaratából lebontottuk, és a helyére egy önazonos, büszke és sikeres országot építettünk fel."

Forrás: Azbej Tristan

Miről szól az orosz-ukrán háború és az USA-OPEC szembenállás?

️ A Tranzit csapata elérhetővé tette az augusztus végi vitánkat Felsmann Balázzsal, amit Deák Dániel moderált.

👇 Link kommentben.

Csaknem 7️⃣0️⃣0️⃣ kilométer.

Hét óra utazás.

De ugyanolyan tűzoltócsalád. 🫶

Három schwamingi önkéntes tűzoltó járt a nyírbátori laktanyában.

Az önkéntesek egy baráti, családi program miatt érkeztek a…

Mindenkit hülyének néz Brüsszel azzal, hogy a korrupciós botrány kirobbanása után minden úgy megy tovább, mintha mi sem történt volna.

Ideje lecsapolni a mocsarat
Ennyi.

Szeptember 16-tól az Ukrajnából érkező alábbi termékek importját tiltottuk meg:
gabonafélék, méz, repce- és napraforgómag, liszt, étolaj, egyes húsfélék, tojás.

👉 Tovább zöldülnek a kistelepülések, folytatódik a Településfásítási Program!

A program harmadik ütemében összesen 10000 darab sorfa állt rendelkezésére. 2000 kis fát tavasszal már elültettek - egyet…

Először vettem részt a veszkényi Kolbászfesztiválon, de biztosan nem utoljára!

Őszintén gratulálok a kolbásztöltő csapatoknak! Örülök, hogy mesteri és egészen eklektikus ízekkel is találkozhattam.

A…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média