"Megilletődve állok a magyar Országházban, ahol történelmünk kimagasló személyiségei a magyar nép javára alkottak törvényeket – mint Tisza István, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. De itt alkottak törvényeket egy hamis eszme nevében is, mely egy jobb sorsra érdemes magyar nemzet elvesztésén munkálkodott.

Ma, a kommunizmus áldozatainak emléknapján megidézem az áldozatokat, – az élőket, a holtakat –, hogy együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat:

– vádoljuk őket, mert a "lenini utat" – igyekezettel – honfitársaink csontjaival kövezték ki. A világ legdrágább, legfájdalmasabb "útja" volt ez. A "továbbhaladásuk" tétje: milliónyi emberélet;

– vádoljuk őket, mert nemzetünk kiváló polgárait küldték bitófára és gyalázták meg még holtukban is;

– vádoljuk őket a Gulágon embertelen körülmények között elpusztult honfitársaim nevében;

– vádoljuk az otthonuktól megfosztott és kitelepített polgárok nevében, kiknek kiszemelt otthonukba betelepedtek, elrabolva egy élet munkáját;

– vádoljuk a recski haláltábor megkínzott, megalázott rabjainak nevében;

– vádoljuk a munkaszolgálatosok nevében;

– vádoljuk a 298-as parcella halottai nevében, az ÁVH – erőszakszervezetük – által fogva tartott, megkínzott és agyonvert emberek nevében;

– vádoljuk a 6 millió meg nem született gyermek nevében;

– vádoljuk őket a legdrágább kincs, a gyermek nevében, akitől elvették az apát, az anyát és az otthon melegét;

– vádoljuk a legfőbb érték, az ember nevében, akit egy tollvonással küldtek bitóra, vagy zártak börtönbe hosszú évekre;

– vádoljuk a megkínzott, megalázott bajtársaim nevében;– vádoljuk a sortüzek áldozatai nevében;

– vádoljuk, hogy kiölték az emberből a hitet, a reményt, a morált, egy egyszerű, tisztább élet reményét;

– vádoljuk őket Mindszenty bíborosért;– az Istenhez hu papjaiért, akiket börtönbe zártak hitükért, mert erkölcsre, hazaszeretetre nevelték népünket;

– vádolom, hogy kifosztották az országot, hogy a dolgos magyar nép munkájából, elveiket megtagadva lettek vörös kapitalisták;

– vádoljuk őket a magyar parasztok nevében, akiket megfosztottak földjeiktől, életterüktől, és így kiszolgáltatottá tették őket;

– vádoljuk őket a történelmünk meghamisításáért;

– vádolom a nyugdíjasok nevében, akiknek elrabolták a hosszú, dolgos élet gyümölcsét, bizonytalanná téve biztos, nyugdíjas éveiket;

– vádolnak az élők, és vádolnak a meggyilkolt halottak; és vádoljuk őket, mert hitünkben megcsaltak, megloptak.

Megállapítom az áldozatok nevében:
– soha nem lesznek képesek arra, hogy magyar politikusként egy nemzet felemelkedése érdekében cselekedjenek!
Itt teszem fel a kérdést: milyen morál alapján ülnek egy magyar Parlamentben még most is, és alkotnak törvényeket egy általuk tönkretett, kifosztott, megalázott nemzet számára?

A Szent Korona Tana és a magyar nemzet nevében – erkölcsi hullává nyilvánítom őket. Köszönöm szépen!" - Wittner Mária

Ne aggódjatok!
A baloldalnak és a FOS-nak SOHA nem fog hiányozni a be nem fogadott migránsokért fejenként fizetendő 20ezer euró az "oktatásegészségügyből"

Oroszország 11 kárpátaljai magyar hadifoglyot adott át Magyarországnak Ferenc pápa fogolyszabadítási missziójával összefüggésben az Orosz Ortodox Egyházzal együttműködve. Már csak ennek a 11 magyar…

Tényleg el vagyunk hízva? | #shorts #hízás #diéta #nyáritest
👉 Teljes videó: https://youtu.be/fnGcz2_iDvA

▶ Új csatorna - https://www.youtube.com/@Reaktor_official/videos
🎴 The Fair Right klub - https://www.bercode.com/fairright
📰 Olvasnivaló - https://…

EZEKBEN A VILLÁKBAN HAL ÉHEN A DOLLÁRMÉDIA!

Nem vicc. Ez csak két kép a tegnapi Apáti reagálból és még abban sem vagyok biztos, hogy ezek a legdurvábbak. Az azonban tény, hogy Soros olyan luxusban…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média