Magyarország első kormányzója
a törökverő Hunyadi János

A magyar történelemben először a majdani Mátyás király apja, Hunyadi János volt kormányzó.
Erdély vajdáját és főkapitányát, a török elleni harcok legtehetségesebb hadvezérét 1446. június 5-én választották meg a rendek az ország kormányzójának.
A hazai jogtörténetben 1446-ban hozták létre ezen intézményt.
A kormányzó feladata, hogy a király helyett vezesse az országot, ha például nincs törvényes király vagy még kiskorú.
A kormányzóválasztás előzményei:
1444. november 10-én Várna mellett Hunyadi keresztes hadai döntő vereséget szenvedtek II. Murád szultántól az ütközetben ráadásul életét vesztette az ország királya, I. Ulászló is.
A vert sereg hazatérése után, 1445 februárjában összeülő rákosi országgyűlés tanácstalan volt abban a kérdésben, hogy az utód nélkül elhunyt Ulászló után kinek adja a főhatalmat, miután Albert utószülött gyermekét, Lászlót III. Frigyes császár nem volt hajlandó hazaengedni Bécsből.
Végül a rendek hét főkapitányt állítottak az ország élére.
Közülük a legerősebb, az erdélyi vajda tisztségét viselő törökverő Hunyadi a következő, rákosi országgyűlésen aztán – V. Lászlót képviselve – a kormányzói pozícióig léphetett előre.
A tisztség így egyenértékű volt a régenssel.
Latin elnevezése 'gubernator'.
Magyarország kormányzói:
• Hunyadi János (1446–1453)
• Szilágyi Mihály (1458)
• Lodovico Gritti (1530–1534)
• Johann Caspar von Ampringen (1673–1681)
• Kossuth Lajos (1849) - kormányzó-elnök
• Habsburg József Ágost főherceg (1919. 08.05.- 25.)
• Horthy Miklós (kormányzó) (1920–1944)
Hallgassuk ma különös kegyelettel a déli harangszót!

A képen:
Hunyadi János szobra a Hősök terén, a királyok sorában

A magyarok 61 százaléka szerint a magyarországi pártoknak nem szabadna semmilyen anyagi támogatást kapniuk külföldről a választási kampányukhoz, 60 százalékuk szerint pedig a jelenleginél szigorúbb…

MOMENTUMOS HAZAÁRULÁS 8678. EPIZÓD
Értjük, hogy a Donáth vezetéknévvel és a hozzá tapadó családtörténettel bizony nem lehet könnyű együtt élni. Értjük, hogy vannak családok, amelyekben generációkon…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média