☝️️ Döntött a kormány! Még idén szigorítják a gyermekek védelmét biztosító törvényeket.

️ Nincs nagyobb kincs az ember életében, mint a gyermek. Ezért mikor azt hallom, hogy a Miniszterelnök kijelenti évértékelő beszédében, hogy a gyermek szent és érthetetlen, és hogy egész Európában nálunk lesznek a legszigorúbb gyermekvédelmi törvények, csak annyit tudok mondani.

👍Jár a like, és természetesen jár hozzá a szavazat is.

🙏 Köszönjük, hogy vigyáztok gyermekeinkre!

Tisztelettel,

Polgári Demokrata

Az ukrán védelmi miniszter szerint soha (!!!) nem fognak tárgyalni Putyinnal.

...hát hadd gratuláljak a hozzáállásukhoz. Hány bőrt kívánnak még lehúzni Európáról, és hány embernek kell még meghalnia…

Na jó végem!
És akkor Peti Miniszterelnökségröl álmodozó parizer Isten császár meg is tanulta a kemény fiatalemberektől, hogy kell beállni a fotóhoz!

Célunk, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel elősegítsük a különböző városok, térségek gazdasági fejlődését, ebben pedig együttműködünk a helyi vállalkozókkal, valamint az egyes iparkamarákkal.…

Egy nap, két cseh elnöki találkozó.

Az az érdekünk, hogy Magyarország és Csehország között szoros legyen az együttműködés. Ezért is örülök, hogy már a beiktatása előtt egyeztethettem Petr Pavellel,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média