Fontos törvényjavaslatok kerülnek jövő héten az Országgyűlés elé.
A mai napon a Törvényalkotási Bizottság – amelynek alelnökeként veszek részt a munkában – több témában tárgyalta a benyújtott javaslatokat.

️ A bizottság napirendjén szerepeltek:
• a sportot érintő jogszabály-módosítások
• a kábítószerekkel kapcsolatos szabályozások
• a közszolgálati törvény változásai

A bizottság megtárgyalta ezeket a javaslatokat, amelyek már jövő héten az Országgyűlés elé kerülnek további döntésre.

A minimálbér és a bérminimum jövő évi emelése, valamint az ágazati fizetésemeléseken kívül adócsökkentésekkel is javítjuk a magyar családok helyzetén.

Fénykomp járja a Balatont, már az adventi időszakban is. Az ünnepi fényekkel díszített Széchenyi átkelőhajót minden reggel és esténként is meg lehet csodálni Szántódrév és Tihanyrév között.

Évzáró ünnepség a Partiumi Labdarúgó Akadémián, ahol megköszöntük az edzők munkáját, díjaztuk a legjobbakat és sok sikert kívántunk a következő évre! Hajrá, akadémisták!

Brüsszel évek óta a háború folytatását szorgalmazza

- Orbán Viktor -

A Tisza Párt gazdasági programja egy több száz oldalas gonoszság, amely adóemelésről, és az emberek megsarcolásáról szól. Ezzel szemben ma a vállalkozókkal és a munkavállalókkal…

Orbán Viktor:
Megvan a megfejtés.
Brüsszel azért nem lépett az ukrán háborús maffia miatt, mert Brüsszelben is ugyanez zajlik. Egymás után viszik el a vezetőket. A jogállamiságról többet inkább ne…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média