Kocsis Máté:
A dollárbaloldal tudott a küldöldi pénzekről
Kezdeményeztük a titkosítás feloldását.
Köszönöm a parlamenti látogatást a Jászárokszállási Önkormányzati Hivatal dolgozóinak.
Kocsis Máté:
A dollárbaloldal tudott a küldöldi pénzekről
Kezdeményeztük a titkosítás feloldását.
Kötelességteljesítés közben hősi halált haltak magyar katonák.
Lezuhant egy magyar katonai helikopter Horvátországban. A Magyar Légierő 2 Airbus H145-ös helikoptere légi kiképzési feladatot teljesített…
Véget ért a Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) konzervatív szervezet londoni fóruma, ahol meghatározó konzervatív politikusok tartottak előadást. Emellett lehetőségem nyílt eszmecserére a konzervatív…
Brüsszel ráerőszakolja Európára a kötelező letelepítési kvótát, ezzel meghívólevelet küld a migránsoknak. Magyarország nem kér az illegális bevándorlókból.
Még 50 milliárd euró Ukrajnának
Kezdjük mondjuk a magyarokkal
Magyarország nem lesz bevándorlóország.
Meg kell védeni azt a jogunkat, hogy mi dönthessük el, kivel akarunk együtt élni. Ha kell, akár Brüsszellel szemben is.

️ Az MKDSZ – Magyar Kereszténydemokrata Szövetség fiataloknak szóló rendezvényén Varga Juditigazságügyi miniszter asszony többek közt a brüsszeli kettős mércéről, az NGO-k és a fősodratú média…
Történelmi csúcson a magyar-szerb kapcsolatok!
Biztonsági és energetikai ügyekben is együttműködünk.
Tiszteljük és segítjük egymást!
Közös pályán, egy nyelven - székely-magyar utánpótlás labdarúgótorna díjkiosztó
Ezúton is köszönöm Kövér László házelnök úr támogatását, valamint az FK Csíkszereda és a csíkszeredai magyar főkonzulátus…
️Ma reggel folytatódott a DOLLÁRBALOLDAL ügyének tárgyalása a nemzetbiztonsági bizottság ülésén.
Új nevek, új adatok, és olyan új tények váltak ismertté, melyek segítenek jobban megérteni, a…