HAJRÁ MAGYARORSZÁG!
MEGVÉDEM A JÁSZSÁG ÉS JÁSZAPÁTI LAKÓIT!
Az elmúlt napokban, Jászapáti kapcsán méltatlan támadás érte a polgármestert, a rendőrséget, a kormányt és a város tisztességes lakóit.
A szélsőséges indulatkeltőkkel szemben ki fogok állni, és politikai, vallási hovatartozástól függetlenül a tisztességes embereket meg fogom védeni!
Jászapáti nagyon szép város, a közhangulat nem jobb és nem rosszabb az átlagnál! Azokat a kampányszagú bejegyzéseket, melyek arról szólnak, hogy a kormány, a rendőrség, a polgármester a bűnözőket védi, határozottan visszautasítom!
Ahogy sajnos más településen is van rendbontás, volt két eset, melyeknek elkövetői bűnhődni fognak.
Mind a két esethez elsők közt érkeztem. Ezek jegyében ismertetem a tényt:
A bejelentést követően a rendőrség azonnal kivonult, és tette a dolgát. Mikor szükség volt rá, a megyei erősítés is rövid időn belül megérkezett, és az inkriminált személyeket bilincsben elvitték, az eljárást megindították, és az illetők előzetesben várják a méltó büntetésüket!
Ismerem jól a várost, nagy többségben vannak a tisztességes roma származású emberek, akik betartják a törvényeket és szorgalmasan dolgoznak. Az ő megbélyegzésük a néhány inkriminált család miatt tisztességtelen!
Értem, hogy kampány van és mai politikai hangulat nem a jobb programokról szól, hanem a gyűlöletkeltésről.
Ebből nem kér a Jászság, nem kér Jászapáti!
A különböző gárdisták és önkéntesek semmit nem oldanak meg! Ugyanis a gyűlöletkeltő felvonulások indulatokat gerjesztenek, olajat öntenek a tűzre.
️Az indulatkeltők jönnek-mennek, mi viszont maradunk!
️
A polgármester, a rendőrség, a törvények betartásával ad, vagy nem ad ki engedélyt. A magam részéről azt a véleményt fogalmaztam meg: ha a gyülekezési törvény betartása mellett ki kell adni az engedélyt, akkor tegyék, de ne a templomkertben és ne a városközpontban. Ha kell, a családi otthonunkkal szemben van az ipari park területe, ahol kulturális rendezvényeket is szoktunk tartani.
A tisztességes szándékkal érkezőket tisztelettel várjuk ott, én is várom.
Pócs János
a Jászság országgyűlési képviselője
HAJRÁ MAGYARORSZÁG!
Hajrá magyarok!!!! 
Ne hagyjátok magatokat provokálni a “tolerancia bajnokai” által, csak ugyanolyan tiszta szívvel és méltósággal, mint eddig. Ria-ria! 


Egy egész napon át tartó…
A leghűségesebb város is piros-fehér-zöld színekben.
Nem maradt más hátra:
HAJRÁ, MAGYAROK!
Ma este a Tűztorony is nemzeti színekbe öltözik. Hajrá, magyarok! 
A becsület már rendben van. A többit meglátjuk. Hajrá, magyarok! 

// We have got our honour, the rest we'll see. Go, Hungarians! 


Hajrá, magyarok!

A becsület már rendben van. A többit meglátjuk. Hajrá, magyarok! 

// We have got our honour, the rest we'll see. Go, Hungarians! 


Jordániából üzenik a Hungary Helps - Magyarország segít program által támogatott keresztény fiatalok a nemzeti 11-nek: HAJRÁ, MAGYAROK! 


Biatorbágyon várjuk a kezdést.
Hajrá, Magyarok!
110 évvel ezelőtt 4:1-re nyertünk Münchenben.
️
️
️
️ Hajrá, magyarok! 


Budapest ma az európai futball fővárosa, itt játszik a világbajnok az Európa-bajnokkal.
Lélekben azonban mindannyian Münchenben vagyunk. Szurkoljuk ki! Hajrá, magyarok!
🟠 Ismerd meg a Fidelitas helyi vezetőit és csatlakozz Te is Magyarország legnagyobb, hazájukat szerető és annak megőrzéséért, gyarapodásáért tenni akaró fiatalokból álló politikai ifjúsági…