Amíg a baloldali kormányok százszámra zártak be óvodákat, addig mi - csak a Magyar Falu Programban - kétezernél is több óvodai fejlesztést támogattunk az elmúlt két évben.
Hajrá falvak…
Jászjákóhalma a korábban megítélt 240 millió Ft. támogatáson kívül, újabb 51 millió forint
s o r o n k í v ü l i, vissza nem térítendő támogatásban részesült! Ígéretek helyett, tettek!
Bölcsődei hírek!
Tisztelt Jászjákóhalmiak!
Önkormányzatunk 2019-ben nyert 240 millió Ft támogatási összeget új 24 férőhelyes bölcsőde építésére. Sajnálatos módon az építést megelőző tervezés, jogerős kivitelezési engedély megszerzése, illetve a közbeszerzési eljárás lefolytatása rajtunk kívül álló okok miatt elhúzódott, így csak a tavalyi év második felében nyílt lehetőség arra, hogy a közbeszerzési eljárást lefolytassuk az építési munkálatokat végző kivitelező kiválasztására. A közbeszerzési eljárás eredményeként láthatóvá vált, hogy a rendelkezésre álló forrás összegénél 51 millió Ft-tal több támogatás szükséges a megvalósításhoz. Ezen összeg megszerzésére önkormányzatunk többletforrás igényt nyújtott be az Irányító Hatóság felé. Ennek elbírálása megtörtént, és a mai napon az alábbi értesítést kaptuk:
„Tisztelt Kedvezményezett!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a TOP-1.4.1-19-JN1-2019-00010 projekttel kapcsolatban 2020.11.23.-án e-mailen és papíralapon benyújtott többlettámogatás iránti kérelmét az Irányító Hatóság a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 87. § (1) cc) pontjára hivatkozva jóváhagyta.
A jóváhagyott költségnövekmény összege: 51 000 998,- Ft
Megnövelt támogatás legfeljebb (forint): 291 000 998,- Ft””
A Kormánydöntésnek megfelelően a támogatási szerződés rövid időn belül módosításra kerül, és reményeink szerint néhány héten belül elkezdődhetnek a tényleges bontási- építési munkálatok.
Jászjákóhalma Község Önkormányzata nevében ezúton is szeretnék köszönetet mondani dr. Vitályos Eszter államtitkár asszonynak, Pócs János úrnak a Jászság országgyűlési képviselőjének, és mindazoknak akik a pályázat megvalósítását, előrehaladását ez ideig segítették! Innentől kezdve bízhatunk a kivitelezés szakszerű és határidőre történő befejezésében, a bölcsőde mielőbbi megnyitásában!
Terjéki Tünde
polgármester
Amíg a baloldali kormányok százszámra zártak be óvodákat, addig mi - csak a Magyar Falu Programban - kétezernél is több óvodai fejlesztést támogattunk az elmúlt két évben.
Hajrá falvak…
Album Elrajtolt a Tour de Hongrie!
️Elrajtolt a Tour de Hongrie!
Huszonkét csapat 130 kerékpárosa vágott neki a Magyar Kerékpáros Körversenynek, amely a Siófok-Kaposvár szakasszal vette kezdetét.
A Tour…
Terveink szerint jövőre még több támogatás jut a családoknak!
A baloldalon a politika erősebb, mint a matematika. A baloldal minden tudományos alap nélkül kelt bizalmatlanságot bizonyos oltásokkal szemben. Nekik a WHO se…
START! 
Átadták a munkaterületet, elindult a fürdőfejlesztés, kezdhetjük "vágni a centit": 16 hónap múlva készül el a Hagymatikum - Makovecz Imre tervei alapján épülő - új szárnya.
Makón a jövő…
Megjelent a Magyarország 2020 című tanulmánykötet, ami 50 tanulmányon keresztül kívánja a XXI. század második évtizedének történéseit elhelyezni a magyar történelem horizontján. Szerkesztőként jó…
Ma hajnalban újabb 200 ezer adagos Szputnyik V szállítmány érkezett Magyarországra.
Ezzel az Oroszországgal kötött szerződések maradéktalanul teljesültek.
Karácsony annyira tökéletesnek gondolja önmagát, hogy lenézi azokat, akik alacsonyabbak vagy kövérebbek nála.