Magyar Péter megállapodott az ukránokkal, hogy tározókat épít a magyar-ukrán határon az ukrán energiahordozók betárolására. Parádés, nem?
Megkérdezett erről valakit?
Nyilván nagy a felháborodás,…
A kormány most teszi tönkre a magyar közúti közlekedést!
Követeljük, hogy minden forintot, amit a gyorsforgalmi úthálózat termel, költse a kormány a magyar úthálózatra, annak fenntartására és fejlesztésére!
Idén 127 milliárd forinttal több útdíjat szed be a kormány, mint amit összesen rákölt az úthálózatra a jelenlegi koncessziókkal (építésekkel, bővítésekkel, üzemeltetéssel, minden egyébbel) és PPP költséggel együtt a most tárgyalás alatt levő idei költségvetés módosítás szerint.
Köztudott, hogy Vitézy autósellenes, de ez már nemcsak a magán autós közlekedés ellehetetlenítésében merül ki nála, hanem a gazdaság szereplőinek munkáját is veszélyezteti, ezzel a GDP növekedést is fékezi.
Nézzük a tényeket!
A hétvégén az összes tiszás minden rendelkezésükre álló felületen támadta az autópálya koncessziót. Szerintük túlárazott, ezért meg kell szüntetni. Azt elfelejtették megemlíteni, hogy mi a mostani tartalma, de arról sincs szó, hogy ők milyen tartalmat várnak el a jövendőbeli szolgáltatótól.
A mostani szerződésben foglalt beruházások:
35 éven át üzemelteti és fenntartja a meglevő 1237 km hosszú gyorsforgalmi hálózatot benne az autópályákkal.
540 km út megfelelő kezdeti szintre hozó felújítását végzi el (Ez nem egyszerű kátyúzást jelent, hanem nagy területen több aszfaltréteget cserél, hidakat és felüljárókat, pihenőket, vízelvezetést stb. újít fel. A programban mintegy 200 híd és felüljáró, 50–60 csomópont környezete és több tucat pihenőhely felújítása is szerepel.)
279 km új gyorsforgalmi utat építenek
299 km kapacitásbővítést végez:
A legnagyobb ilyen beruházás az M1 bővítése. Az M0-Győr-kelet 2×3 sávosra bővül, intelligens közlekedési rendszerrel látják el, majd a Győr-kelet–Hegyeshalom között is fejlesztést végeznek. Az M1 bővítése 2025-ben elindult. A beruházás keretében 72 hidat/alul- és felüljárót építenek át, 11 meglévő csomópontot korszerűsítenek, négy új különszintű csomópontot építenek, hat komplex pihenőt átépítenek, és mintegy 300 új kamionparkolóhelyet alakítanak ki.
Az M7-en az M0–Szabadbattyán 2×3 sávosra bővítik, a Szabadbattyán–Balatonvilágos között további fejlesztést végeznek.
Az M3-on Gödöllő és Gyöngyös-nyugat 2×3 sávosra bővítik, az M0–Gödöllő között további fejlesztést végeznek.
️Az új építések és fejlesztések zöme 2025-2034 időszakban kell megvalósuljon.
Van egy különösen fontos pénzügyi különbség a korábbi koncessziós szerződésekkel: ezeket a több ezer milliárdos fejlesztéseket nem úgy finanszírozzák, hogy az állam előre kifizeti az építési számlát. A koncesszor a bővítéseket és új építéseket jelentős saját forrásból és piaci hitelekből finanszírozza.
A költségvetésben van pénz erre a fejlesztésre!
A most tárgyalás alatt levő 2026-os költségvetés módosítás szerint a költségvetés teljes útdíj bevétele idén 693,0 milliárd forint lesz (8 milliárddal több, mint az eredeti előirányzat volt). Ebből 552,6 milliárd forint a megtett úttal arányos útdíjbevétel (a teherautók E-útdíja) és 140,4 milliárd forint az időarányos útdíjbevétel (E-matrica bevétel).
A bevételek az első hét hónapban közel időarányosan teljesültek, már július végéig befolyt 410,4 milliárd forint a Pénzügyminisztérium júliusi államháztartási részletes jelentése szerint. (Az augusztusi részletes jelentés jövő kedden jön ki majd).
A költségvetés tervezett idei kiadása (az „Úthálózat rendelkezésre állási díja” soron) 566 milliárd forint, ami két tételből áll: egyik az új gyorsforgalmi úthálózat koncessziós díjai (396 milliárd forint), másik pedig a régi M5 és M6 PPP költsége (170 milliárd forint). Ebből az első szerződését kívánják most felbontani.
Látható, hogy idén a módosított költségvetés szerint is 127 milliárd forinttal több útdíjat szed be a kormány, mint amennyit rákölt az úthálózatra az eredeti szerződés szerinti díjak mellett is!
Még ezt a kiadást is tovább akarja csökkenteni? Milyen tételeket tart feleslegesnek?
Már az tudjuk, hogy a Kőszeg-Szombathely-Körmend és a Békéscsaba melletti gyorsforgalmi utak építését már leállította a kormány, de miket akar még leállítani?
Tény továbbá az is, hogy az utakon nemcsak magánautózás történik. A magyar GDP kb. 5 százalékát termeli a közúti szállítmányozás, fuvarozás ágazata, s ennek kb. 75 százaléka a gyorsforgalmi utakon és az autópályákon történik. Tehát ez kb. 3500 milliárd forint.
Mostani áron ennyi GDP sorsa múlik azon, hogy a hazai közutakon lehet-e logisztikai szolgáltatást végezni, s közvetetten még több ágazat eredményére is kihat. Az összeg folyóáron és volumenében is évről évre nő, persze csak addig, míg megfelelő minőségűek az útjaink, időben és költségét tekintve is megéri magyar utakon szállítani, s nem lesz gyorsabb Magyarországot kikerülve külföldön szállítmányozni.
A Tisza nem épít, hanem rombol.
Hagyja tönkremenni az útjainkat, ezzel együtt gyengíti a magyar gazdaságot. Kevesebb megjelenítése
Magyar Péter megállapodott az ukránokkal, hogy tározókat épít a magyar-ukrán határon az ukrán energiahordozók betárolására. Parádés, nem?
Megkérdezett erről valakit?
Nyilván nagy a felháborodás,…
Építkezés = lopás
Értékteremtés = korrupció
Ennyi és nem több a Tisza üzenete, legyen szó bármiről. Utakról, hidakról, kórházakról, iskolákról, uszodákról, sportpályákról, a vár rekonstrukciójáról vagy…
Dr. Sasvári Róbert, az NVB elnöke átadta számomra a képviselői kinevezésemhez szükséges utolsó dokumentumot, így a délutáni eskütételemhez már minden készen áll. 

Abszolút átverés!
Hamarosan kezdődik a plenáris ülés. Készülünk!
A hétvége összefoglalója: Autópályákat tehát nem építünk, de az ukránoknak üzemanyag-tározókat majd igen!
Mi szóltunk előre!
Hortay Olivér:
Az ukrán energiatároló építésével Magyarország célkeresztet rajzol magára az orosz-ukrán háborúban.
Link a kommentben.
Valódi segítséget a társasházaknak!
BOTRÁNY! A szakmai szervezetek többségének véleményével szemben, Magyar Péter bábját, egy politikai komisszárt ültet a Tisza a “független” médiatanács élére!
ABSZOLÚT ÖNKÉNY!