Baka András megválasztása '56 örökségének megcsúfolása. Ő nem a mi köztársasági elnökünk.
A politika színpadán ellenfelek voltak, de az életben Orbán Viktor megmutatta, milyen is a valódi tisztesség! Olvassák el ezt a bejegyzést arról, hogy miként is áll egy valódi úriember a legyőzött ellenfélhez!
Magyar Péter ehhez mindig is méltatlan lesz!
A politika természetéből fakad, hogy vannak ellenfelek. Lehet közöttük éles vita, lehetnek egymással szemben álló világnézetek, és lehetnek olyan történelmi kérdések, amelyekben soha nem jutnak közös nevezőre, de az ország miniszterelnökének embersége példásan megmutatkozik abban, hogy képes-e különbséget tenni politikai ellenfél és személyes ellenség között.
Horn Gyula és Kovács László története erre szolgáltat figyelemre méltó példát.
Horn Gyula, az 1994–1998 közötti szocialista miniszterelnök 2007 szeptemberében súlyosan megbetegedett. Ettől kezdve tartós kórházi ellátásra szorult, és élete utolsó csaknem hat évét a Honvédkórházban töltötte, ahol 2013. június 19-én hunyt el. Betegsége alatt a család kérésére szigorú hírzárlat volt.
2010-től Orbán Viktor lett Magyarország miniszterelnöke. Horn pedig nem egyszerűen politikai ellenfele volt, hanem egy korábbi szocialista miniszterelnök, akivel Orbán politikai pályája során számos kérdésben - mint pl. az '56-os eseményekben való részvételének megítélése - élesen szemben állt.
Mégis, Horn kórházi ellátásának ügyében a korabeli beszámolók szerint Orbán nem ellenségként viszonyult hozzá. Suchman Tamás, Horn egykori minisztere és közeli munkatársa 2012-ben elmondta, hogy Horn ellátásának ügyében előbb Szekeres Imre, majd ő maga több alkalommal tárgyalt Orbán Viktorral, és a miniszterelnök hozzáállását az ellátása problémáinak megoldásához „nagyon pozitívnak” nevezte.
Ugyanis, a kormányváltást követően megjelent egy olyan értesülés, amely szerint felmerült, hogy Horn Gyulát kiengedik az akkor Állami Egészségügyi Központként működő intézményből, de Orbán Viktor közbenjárása nyomán mégis a Honvédkórházban maradhatott. A későbbi Suchman-nyilatkozat alapján tudjuk, hogy Horn ellátásának kérdése kormányfői szintre eljutott, és Orbán segítőkész volt. Mindez azt is jelenti, hogy a belátási képességeiben súlyosan beteg volt szocialista miniszterelnök teljes ellátásának költségeit a jobboldali kormányváltást követően is még három éven keresztül magára vállalta a magyar állam és nem terhelte azt a hozzátartozókra.
Kovács László története még közvetlenebb.
Kovács a Horn-kormány külügyminisztere, később az MSZP elnöke, majd ismét külügyminiszter volt. 2021-ben, súlyos egészségi állapotromlása idején kórházba került. A korabeli sajtó beszámolója szerint Orbán Viktor személyesen telefonált Kovács feleségének, és felajánlotta a segítségét. Azt üzente, hogy ha van olyan gyógyszer vagy gyógykezelés, amely javíthat Kovács állapotán, jelezzék, és ő mindent megtesz azért, hogy hozzájusson.
S hogy mi a két történet közös tanulsága?
Orbán Viktor számára Horn Gyula és Kovács László politikai ellenfelek voltak. Mégis, amikor egyikük súlyosan megbetegedett, a másik pedig életének nehéz szakaszába került, a politikai ellentét nem írta felül az emberi szolidaritást. Nem azt nézte, hogy melyik pártban ültek, hanem a segítségre szoruló embert látta meg bennük.
Ez különösen fontos tanulság manapság, amikor a politikát a miniszterelnök személyes gyűlöleteként látjuk megvalósulni, és a parlamentben rendszeres az ellenzéki képviselők emberi, női, sőt anyai mivoltukban történő megalázása, amelynek folytán a politikai ellenfélből „ellenség” lesz.
Pedig egy miniszterelnök nagysága nem feltétlenül akkor mutatkozik meg, amikor a saját táborát dicséri, hanem amikor azzal is emberséges tud maradni, akivel politikailag a legnagyobb ellentétben áll.
Horn Gyula és Kovács László esetében a rendelkezésünkre álló korabeli források alapján ez az emberséges magatartás Orbán Viktor részéről dokumentálható.
Lehet Orbán Viktor politikáját támogatni vagy bírálni - és lehet Horn Gyula és Kovács László történelmi szerepéről egészen másképpen vélekedni - de ezt az emberi gesztust mindenképpen el kell ismerni. Horn Gyula és Kovács László története ebből a szempontból nem elsősorban Orbán Viktorról, Hornról vagy Kovácsról szól, hanem arról az egyszerű, de a jelenkori történések tükrében különösen fontos alapelvről, hogy az ellenfél nem ellenség, az emberi méltóság pedig nem pártállás kérdése.
Saját tartalom, ha tetszik, kérlek ne másolva vidd, hanem oszd meg!
/posztok.hu
️
️
️Balázsék (alias DJ Oti) műsorában ma egy betelefonáló elmesélte, hogy egy 11 fős magyar társaság tagjaként kint rekedt Szicíliában. Kétségbeesve hívták Orbán Anita Külügyminisztériumát, hogy…


Nyílt levél Lannert Judit miniszter asszonynak a magyar nők nevében 



️
️
️



