Árrésstop
Ezeket a termékeket érinti a március közepétől elrendelt árrésstop.
A DELTA Program keretében egy hét alatt 16 kábítószer-terjesztő kezén kattant a bilincs. 
A DELTA Program keretében egy hét alatt 16 kábítószer-terjesztő kezén kattant a bilincs. 
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök a DELTA Program keretében március 3–10. között 1️⃣6️⃣ olyan személyt fogtak el, akik tevékenysége kereskedéssel megvalósított kábítószerrel vagy új pszichoaktív anyaggal visszaéléshez kapcsolódott. A 16 gyanúsítottból 1️⃣1️⃣-nél hirdettek ki őrizetet a bűnügyesek és kezdeményezték letartóztatásukat.
Összehangolt akció keretében a rendőrök Szolnokon, Jászkiséren, Tiszabőn, Tiszafüreden, Túrkevén, Újszászon, Tiszaburán, Törökszentmiklóson, Csépán, Jászapátiban és Kunmadarason mértek csapást a kábítószer-bűnözőkre.
Az egyenruhások 9️⃣helyszínen összesen 468,57 g droggyanús anyagot, 40 tablettát, dohányőrlőt, továbbá vagyonvisszaszerzés során ékszereket, 1 835 500 forintot és 430 eurót foglaltak le.
Árrésstop
Ezeket a termékeket érinti a március közepétől elrendelt árrésstop.

Új, környezetbarát fűtés az Erdőkertesi Református Templomban!
️
Az elnyert pályázatnak köszönhetően a templomban hőszivattyút építettek ki, amely segít csökkenteni a károsanyag-kibocsátást és hosszú…
Szijjártó Péter: felszólítjuk az ukránokat, hogy ne támadják a Magyarországra irányuló energetikai infrastruktúrát.
Lehozzuk a földre az élelmiszerárakat! 💪🇭
A Tisza Párt a magyar kutatók melletti kiállás helyett a megfutamodást választotta Strasbourgban
- Fidesz EU -
Hamarosan élő bejelentkezés a TikTok oldalamon!
Csatlakozzanak hozzám 18 órától!
A Kereszténydemokrata Önkormányzati Tanács ülésén a települések előtt álló kihívásokról, valamint a Versenyképes Járások Programról és a közösségi értékvédelmi konzultációról is egyeztettünk.
Köszönöm…
👉Március közepétől jön az árrésszabályozás!
Véget vetünk az indokolatlan áremeléseknek!
Az ellenzék Strasbourgban és Brüsszelben is azon dolgozik, hogy a jelenleg hozzáférhető uniós forrásokat se kapjuk meg.
„Ukrajna csatlakozásával ők válnának az európai támogatások fő kedvezményezettjévé, miközben a magyarok és más nyugat-európai nemzetek érdekei háttérbe szorulnának” – Éric Zemmour, francia író,…