Újraindult az Otthonfelújítási Program 
3️⃣ millió forint vissza nem térítendő támogatás.
A napelemes rendszer
bővítésétől az új fürdőszoba 🛀 kialakításáig.
A támogatás mellé 6️⃣ millió forint…
Több millió forintos kormányzati támogatást élvezhetnek a fiatalok az idén is: adómentesség, lakhatási támogatás, munkáshitel, béremelés, ösztöndíjak és KRESZ-tanfolyam is segíti őket.
️ A januári minimálbér-emelés sok pályakezdő fiatalt is érint.
️ A fiatal munkavállalók lakhatási támogatást kaphatnak. A munkáltatók 150 ezer forintos lakhatási támogatást adhatnak 35 év alatti dolgozóik részére albérletre vagy akár lakáshitel-törlesztésre. Emellett több más, a lakhatást, lakásvásárlást segítő intézkedés is életbe lép.
️ Számos ösztöndíj segíti a diákokat, a szakképzésben tanulókat is -megújult szakképzési rendszerben ösztöndíjat akár 60 ezer, pályakezdési juttatást pedig akár 300 ezer forint értékben, míg a duális képzések esetében akár 160 ezer forint havi munkabért biztosítanak.
️ A 2024/2025-ös tanévtől elérhetővé vált a jogosítványszerzéshez szükséges elméleti oktatás az iskolákban. Eddig az elmúlt években már több mint kétezer fiatal jogosítványhoz jutását segítette a kormány.
️ Ha egy fiatal pedig a családalapítás mellett dönt, azt már támogatások sokasága segíti a fiatal házasok adókedvezményétől kezdve a családi adókedvezményen át az otthonteremtési támogatásokig.
Összességében ezek az intézkedések akár több millió forintos támogatást is jelentenek a fiataloknak a tanuláshoz, lakhatáshoz, pályakezdéshez. Olyan támogatások ezek, melyek talán egyetlen korábbi generációnak sem adattak meg.
Célunk, hogy minden fiatal megtalálja itthon a számítását, hiszen a fiatalok sikere a nemzet sikere.

Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke és Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a magyar családoknak nyújtott támogatások bővítéséről, valamint a 2025. évi gazdasági intézkedésekről egyeztetett. 
A nemzeti konzultációs kérdőíveket 1 350 690-en küldték vissza. 
Ha közösen döntünk, Magyarország meg tudja csinálni!

Csatka Község Önkormányzatának a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz felhívására benyújtott pályázata több, mint 40 millió Ft európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert…
Az elmúlt fél évben az EP plenáris üléseinek 71%-án vettem részt.
Magyar Péter viszont csupán a plenáris ülések 28%-án.
Hát akkor most ezt így hogy???
Drága jó Magyar úr,
Ahogy ön csinálja, úgy tényleg…
A magyar népi hagyományok világa bővelkedik az érdekes, vicces, elgondolkodtató szokásokban.
Lássuk a farsangiakat!

Szomszédolás, egyeztetés Astrid Harz osztrák nagykövettel
A szomszédok között mindig különleges kapcsolat van. Szeretnénk erősíteni az együttműködést Ausztriával, nem csak az agrárium területén. Abban…
Budapesten tavaly tovább nőttek a dugók, a Városháza pedig csak nevet ezen.
Mi nem nevetünk.
Szerintünk ez inkább szomorú!
"Nem fogunk engedni a szuverenitásunkból. Magyarország magyar ország marad, ahol kizárólag a magyar emberek akarata érvényesülhet."
Idén 447 milliárd forinttal többet fordít a nemzeti kormány a magyar családok támogatására. 🧑🧑🧒🧒
Nekünk a magyar családok az elsők! 