Fogyasszák egészséggel!

A legnagyobb forróságban Pócs János képviselő úrtól hűsítő dinnyét kaptak időseink és kollégáink. Délután már meg is kóstoltuk. Nagyon finom volt!
Köszönjük a gondoskodást!

Európa csak veszít ezen a háborún. Hiszen úgy nem lehet versenyképességet javítani, ha közben iszonyatos mennyiségű pénzt költünk egy háborúra.

Kevesebb pénz jut az európai gazdáknak, nem jut forrás az…

Ha nyár és július, akkor Formula 1 Magyar Nagydíj.
👉A száguldó cirkusz idén már 39. alkalommal látogat el a Budapest melletti Mogyoródra, ahol a világ legjobbjai perzselik fel még jobban az amúgy is…

A Zselici Csillagparkban megfigyelhetjük az égbolt csodáit! A Csillagvizsgáló mellett planetárium, kilátó és túraösvények is várják a látogatókat.

A II. világháborús pusztítással a Pénzügyminisztérium műemléki épületének díszes üvegablakai is megsemmisültek .
👉Most, az épületet megmentő helyreállítás során hazai szakemberek a díszüvegeket is…

“Templomkerti Chili “
1. Először itt a Facebookon találkoztam az oldallal.
2. Tavasszal a helyszínen is megtekintettem a kistermelői kertet a térség legszebb temploma mellett Nagynyárádon .
3. Itt már a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média