Mély fájdalommal és megrendüléssel értesültünk Schmidt Csaba haláláról.

Schmidt Csaba 2010-től kezdve négy éven át a Fidesz országgyűlési képviselője volt, 2010 és 2019 között Tatabánya polgármestere,…

Brüsszelben is Magyarország az első.

Az illegális migránsokat megállítjuk a határon.

️ Nem támogatjuk a fegyverszállítást és kiállunk az azonnali béketárgyalások mellett.

Gyermekeinket megvédjük.…

Kisgömböcként falja fel az ellenzéki politikusok Gyurcsány Ferenc pártja: már olyan MSZP-s politikusokat is átvisz a DK-ba, akik most lettek az MSZP polgármester-jelöltjei - nyilatkoztam az M1-en.

️Fegyverszállítások helyett béketárgyalásokra lenne szükség!

A Hír TV Európai híradó című műsorának adtam interjút.

Előkerült Szabó Tímea és amikor meghallotta a béke szót, akkor elkezdett kiabálni.
De teljesen kikészült idegileg Gelencsér “remegős” Ferenc is, a Momentum elnöke.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média