Magyar Nemzet | Polgári napilap és hírportál

"Új tanév, régi nóta: jó-e a Nemzeti alaptanterv? A 444.hu-nak nyilatkozó Miklósi László szerint nem. A Történelemtanárok Egyletének elnöke úgy véli, az vele az alapprobléma, hogy a nacionalizmus és a hazafiasság kötelező értékrendként jelenik meg benne. Az mondja, az alaptörvény szerint „büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette."

TOLLHEGYEN!

Az erő valójában a közösséget jelenti.
🤝Aki számíthat a bajtársaira, az erős lesz.
Mi, a Megafonnál hiszünk abban, hogy együtt képesek vagyunk megváltoztatni a közösségi médiát.
Mert az erőnk a közösség…

Alakulatfutás a Magyar Honvédség parancsnokával az élen

Kérdezhetünk

1,2, vagy 3
Esetleg négy éve látta utoljára kéményseprő a ház kéményét ️ Mire vársz Tűzoltóra

Tudod, miért rágjuk a füledet? 👂 Mert nagy valószínűséggel ilyen a kéményed belül, a házad…

A Megafon felerősíti a hangod - legyél TE is véleményvezér!
Kóstolj bele a Megafon élménybe, gyere el a képzésünkre és az ismert influenszereink segítségével kipróbálhatod, milyen a véleményvezérek…

Amikor elkezdték elfogadni a hibás brüsszeli szankciókat, a baloldal azzal viccelődött, hogy az oroszok járhatnak majd Ladával, nem lesz több nyugati technológia és hasonlók... oké.

De most ott tartunk…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média