✍️Pilhál Tamás: Ervin művész úr és a lónyihogás...
"Szegény Nagy Ervint is addig sanyargatták, míg megkapta a Kincsem főszerepét. (Bár a ló hitelesebb alakítást nyújtott.) Azóta egyvégtében dühöng.…
✍️Pilhál Tamás írása!
"Tragédia történt. Megesett, aminek sosem lett volna szabad. Elmesélem. Az úgy volt, hogy a magyarok egyharmada által hőn szeretve tisztelt baloldali politikai aktivista, a tavaly még Márki-Zay Péter puttonyát cipelő Nagy Ervin épp a budapesti Haris közben korzózott, amikor váratlanul áthaladt a látómezején Rákay Philip. Igen, a véleményvezér, producer, aki Naggyal ellentétben nemhogy nem baloldali, hanem határozottan nemzeti érzelmű, erőteljesen patrióta, ráadásul nem szokott az amerikai nagykövethez járni eligazításra, illetve szédervacsizni, miként Ervin.
És ekkor történt a gyalázat. Philip, ahogyan volt, teljes életnagyságában átszelte a térséget, a már említett Haris közt, ám ez idő alatt egy, azaz egyetlen szót sem szólt Nagy Ervinhez, a kalapját sem emelintette felé. Így esett, bizony! Csak úgy, ukmukfukk levegőnek nézte Nagy Ervint, a Magyarországon világhírű pártaktivistát, aki egyébként – amikor épp nem tüntet, vesszenorbánozik vagy sopánkodik a honi diktatúra borzalmairól mélyinterjúkban – színészkedni is szokott, állítólag. (A minap olvastam, hogy az RTL-en ő játssza Zámbó Jimmyt. Gyanítom, révbe ért.)
A leforrázott Nagy Ervin hazament, és internetes naplóján keresztül szidta le Philipet: „Olyan kis harcias vagy a Facebook biztonságos távolságában!...
Teljes írás hozzászólásban!
️
️
️
/posztok.hu



1️⃣
.



