Magyar Nemzet | Polgári napilap és hírportál

✍️"Tízezer lej (762 ezer forint) bírságot rótt ki a romániai Nagykároly polgármesteri hivatalára a Szatmár megyei művelődési igazgatóság, amiért a nemrég felállított Kölcsey-szobron csupán magyar felirat olvasható, román nem. (A költő nevén kívül egy Himnusz-sor – „Nyújts feléje védő kart” – szerepel feliratként az Erkel-kottarészlettel együtt.)"

Brüsszel megküldte a tagállamoknak a tizenegyedik szankciós csomag tervezetét.

👉 Még nincsenek hivatalos információk, de a korábbi nyilatkozatok és a sajtóhírek alapján, az új csomag az alábbi…

Azért szánalmasan viccesek ezek a fejtegetések, mert a tény az, hogy ha Európa a FELÉRE csökkenfené a fogyasztását MINDENBŐL, ez világszinten pusztán 3, azaz HÁROM SZÁZALÉKKAL járulna hozzá a…

A magyar érdekek képviseletéért nem jár dollár, sem euró, ezért a dollárbaloldalon zajló versengés lényegében arról szól, hogy melyik párt tudja a leghatékonyabban kommunikálni az idegen érdekeket...…

A hit hiánya veszélyes. Ha valaki nem hiszi, hogy lesz egyszer végelszámolás, és a tetteiért majd felelnie kell az Úristen előtt, akkor úgy van vele, bármit megtehet, ami hatalmában áll. Ezért…

Molnár Csaba: “Hazafias kötelezettségem, hogy az uniós pénzek ne érkezzenek meg..."
Az a helyzet, hogy ezt a Gyurcsány-bandát már tisztességesen lehazaárulózni sem lehet. Ahogy egykor Kun Bélát,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média