Ezek vagyunk. Így küzdünk. Így támogatjuk egymást.

Az idei TFA-n, azaz a legerősebb tűzoltók versenyén ismét megmutattuk, milyen a tűzoltó virtus. Minden küzdelemből és minden kudarcból tanulunk. Az…

Orbán Viktor miniszterelnök úr ismét Kovács Ernő kormánymegbízott urat nevezte ki a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal élére
Szívből gratulálok és további eredményes munkát kívánok!

☝️A szankciókkal eredetileg Oroszországot akarta az Unió megállítani. Ez azonban nem sikerült.

A szankciók eredménye az lett, hogy még jobban elmérgesedett az Unió és Oroszország viszonya és ennek…

Ahhoz, hogy megvédjük a magyar érdekeket, nemcsak szív, nemcsak ész, de erő is kell.

Mi ezt az erős Magyarországot építjük évről évre. Ezt tesszük 12 éve.

A Momentum újdonsült elnöke, Gelencsér Ferenc adott egy interjút a 444-nek. Ebből kiderül, hogy nincs konkrét terve és stratégiája, de országos problématérképet készíttet, hogy ne Pestről mondják meg,…

Gyalázatos szolgáltatást nyújt, mindenért legombol és beszól a magyar kormánynak az extraprofit adó miatt.
Na ki az?
Hát persze, hogy a Ryanair!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média