Csörögön csörögtünk.

ERRE BIZA NEM SZÁMÍTOTTAM!

Meghívtak Csörögre könyvbemutatóra, hogy beszéljek AZ ÁRULÓRÓL. Odafelé a kocsiban zenét hallgatok. Naná, külön Beatrice- könyvtár van a pendrive-on (Nagyvárosi farkas, Minek él az olyan, Katicabogárka stb.) Nagyjából 9-10 éves korom óta "ricsés" vagyok, az ilyesmi nem múlik el. Az akkor rongyosra hallgatott kazettáim máig megvannak, immár a nagyfiam fiókjában. Most is ütnek.
Szóval megérkezem Csörögre, puszi, pacsi, elkezdem a szövegelést, erre nyílik az ajtó -- és ki toppan a terembe?
Hát aki pár perce még azt dalolta az autómban: Mint a mókus fent a fán. :)
És akinél senki sem tudta jobban átadni Laborc üzenetét: "Nem kell olyan Isten, aki nem tud magyarul, szabad magyaroknak nem kell ilyen Úr!"
Nem kell, bizony!
Feró viszont kell! Feró egy legenda!
A könyvbemutatót azért megtartottuk. A közönség fergeteges volt. Olyan anekdoták érkeztek, hogy dőltünk jobbra-balra a röhögéstől. (A prímet R. Kárpáti Péter színművész vitte.)
A jókedv mellett komolyság is volt. Többen kérdezték, mi lehet az oka, hogy AZ ÁRULÓ szektájának hívei annyira idegállapotban vannak, hogy egy útszéli hernyóra is leszavaznának, csak a Zorbán bukjon. Az se érdekli őket, ha esetleg ennek eredményeként ránk eresztenek 30 ezer migrit a kvóta első körében (majd a többit), háborúba sodródunk, hisz Manfredék már arra gyúrnak stb.
Nem vagyok pszichológus, így pontos diagnózisom, szakszerű válaszom nincs. Úgy tapasztalom (és a feleletem is valami ilyesmi volt), hogy a tizenhat éve tartó gigantikus vereség-sorozatba belebetegedtek sokan, és egyfajta pusztító gyűlölet lett úrrá rajtuk. Senki, semmi nem érdekli őket; se érv, se statisztika, se jó szó. Semmi. Ha az útszéli hernyójuk romba dönti az országot, az sem. Nekik csak egy dolog számít: O1G.
Nekünk viszont Magyarország az első! És nem engedjük, hogy tönkretegyék a hazánkat!
Ezért született meg AZ ÁRULÓ című könyv. Hogy a romba dőlést elkerüljük. A feleségét lehallgató, másfél évig zsaroló ÁRULÓT pedig visszazavarjuk az ótvaros homályba -- oda, ahonnan jött, és ahová való.

Köszönöm a meghívást Szorcsik József polgármester úrnak (József Szorcsik), Nyomárkay István alpolgármester úrnak (István Nyomárkay! A csörögieknek pedig a szenzációs estét! ❤️

#azarulo #magyarpeter #csorog #nagyfero
Ferenc Nagy #nagyferoesabeatrice

Hu ha....Nagy itt a baj!
Magyar Péter tüntetéséről...

Odahajoló szeretet - mindenki felé, ilyen Egyházról álmodik Spányi Antal székesfehérvári püspök, aki novemberben töltötte be 75. születésnapját ☝️

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média