BÉKÉSI FREMENEK.

Frankó Attila barátom meghívására (köszönet érte!) tegnap Békéscsabán jártam. Családias hangulatban beszélgettünk AZ ÁRULÓRÓL. (Kommentbe beteszem a BEOL tudósítását. Köszönöm szépen, Balázs!)
De igazából e rövid poszt most nem erről akar szólni.
Hanem hogy a bemutató előtt, alatt és után volt néhány beszélgetés, ami igen nagy hatást tett rám.
Nem is az elhangzott mondatok száma és hossza, nem is csupán a tartalmuk.
Hanem az arcok, a tekintetek...
Magam anyai nagymamám révén negyedrészt békési (körösladányi) vagyok. Nála hűbb, hajlíthatatlanabb embert keveset ismertem.
A tegnapi tekintetekben ugyanezt a hajlíthatatlanságot, dacot láttam.
Amikor a Dűnét olvastam, ilyennek képzeltem a fremeneket, a fűszerbolygó szabad, ádáz, megtörhetetlen őslakóit. Akik aztán szanaszét verik a földjüket megszálló, kiirtásukra törő, gonosz Harkonneneket és a császár elit hadseregét.
Igaz, a békésiek szeme nem annyira kék, mint a fremeneké.
Tegnap a békésiek arcát, szemét figyelve az a meggyőződésem támadt: őket itt semmilyen Harkonnen vagy birodalmi zsoldos, feleséglehallgató sz.rjankó nem győzi le.
Soha.
Ha a szóban forgó feleséglehallgató "úr" belenézne ezekbe a villámló, békési-fremen szemekbe, ugyanúgy járna, mint tavaly nyáron, ott az Ötkert előtt...
(Ha minden jól alakul, a jövő heti Magyar Nemzet-cikkemben mindezt bővebben is kifejtem.)

Attila Frankó

Bencsik Ádám, BEOL
(Nem tudom, mit jelent a fotón az ollózós mozdulat. Mentségemül: az Övcsatostól lestem el.)

#azarulo #magyarpeter