„ENNEK A TÁRSADALMI BERENDEZKEDÉSNEK PUSZTULNIA KELL"
---
„A kor, amelyben élünk, a körülmények, amelyek gyötörnek minket, nagyon sokban hasonlítanak ahhoz a korszakhoz, amelyben Szent Benedek élt. Egy birodalom volt pusztulóban, szétesőben. Semmi sem volt már szent. A város, a dicső Róma egyre inkább élhetetlen labirintussá változott. Ma azt mondanánk, hogy értékvesztett világ vette körül Benedeket, amelyből menekülnie kellett. S neki volt ereje ahhoz, hogy hátat fordítson az akkori fő-áramlatnak, volt ereje a kivonuláshoz.
Egy ilyen új exodusra volna szükség ma is. Amikor úgy látszik, hogy az Isten teremtette világ alapértékeivel fordulnak szembe, különösen is erősítő lehet mindannyiunk számára Benedek példája.
(...) Amikor úgy érezzük, hogy mindennek vége, mert mintha a feje tetejére állna az, amit úgy hívunk, hogy értékrend, nem szabad elkeserednünk. Rómának el kellett pusztulnia. Ennek a társadalmi berendezkedésnek és kultúrának el kell pusztulnia. Egy Isten nélküli világ szükségképpen darabokra esik széjjel, mert nincs, ami egybetartsa.
Építeni kell. Közösségeket, amelyek képesek a szolgálatra. Közösségeket, amelyek be tudják fogadni az Istent keresőket. Mert minden látszat ellenére nagyon sokan vannak, akik keresik az Istent.
(...) A történelem nem csak szétesésből és pusztulásból áll. Újrakezdések sorozatának is tanúi lehetünk. Mi magunk is ilyen újrakezdők kell hogy legyünk. Két lábbal kell állnunk a földön, és föl kell tekintenünk az égre.
Ne sirassuk azt a kultúrát, amely az Isten helyére az embert tette, az emberi szabadságot tartja a legfőbb értéknek. Építsünk új világot. Merjünk bátran kötődni, kapcsolódni a Végtelenhez."
---
(Korzenszky Richárd OSB)
/posztok.hu


️
️ Az Európai…









