BEZÁR A BAZÁR.

Még körülbelül húsz példány maradt a Két Magyarország első (és utolsó) kiadásából, amely a jelek szerint úgy is el fog fogyni, hogy egyetlen fillért sem költöttem reklámra (mert minek?).
És a nagy könyvesboltokban nem volt kipakolva látható helyre (én legalábbis sehol sem láttam) - legfeljebb online lehetett rálelni.
Köszönet és ölelés minden drága olvasómnak, hogy a könyv még így is fölkúszott néha a Libri sikerlista aljára! <3
Aki olthatatlan vágyat érez, hogy kézbe véve olvassa, az most még megteheti-megveheti. Például a Kairosznál, amely kiadta (köszönet érte!), de másutt is. Kommentek közé beteszek néhány linket.
Nálam is van még pár példány, amelyet dedikálva el tudok küldeni annak, aki kéri.
Azután bezár a bazár. Új kiadást nem tervezek.
Viszont a következő könyvem kézirata már készen áll.
Épp csak kiadó kéne, amelyik bevállalja...
A témája? Nos, azt úgyis kitalálják.
(Pilhál Tamás)

Az Orbán-kormány kelet és nyugat közötti, stratégiai csomóponttá teszi Magyarországot az energetika területén, és több más, fontos szempontból is. Részletek

🫵 Nem csak szőröstalpú Petinek volt totális lebőgés ez az vonulgatós akció, de például a Telexnek is, akik 1,5 hete építették a kicsi vonulását, hogy aztán 200 ember kelljen nekik tömegként eladniuk…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média