"A miniszterelnök gondolatmenete szerint a politika nem a tudás, hanem az alkalmazás birodalma, az alkalmazás lényege pedig az ütem. Minél kisebb egy ország, ez annál inkább igaz. A nagyobb országok megengedhetik maguknak a luxust, hogy egy-egy jelentős pillanatot elmulasszanak, mert később tudnak javítani. Ám „egy akkora méretű ország esetében, mint Magyarország, az ütemtévesztés halálos”.
Perintfalvi Rita „katolikus” „teológus” évekig azzal legitimálta az Anyaszentegyház tanításával szöges ellentétben álló nézeteit, hogy ő bizony a grazi egyetem katolikus fakultásának oktatója. Tegyük…
Az Ultrahang legfrissebb adásában Vlagyimir Putyin 2024. november 21-én sugárzott nyilatkozatát adjuk közzé, melyben bejelentette, Oroszország interkontinentális ballisztikus rakétát vetett be, és a…
A füstérzékelők életet menthetnek, jó lenne, ha minden otthonban ott lennének. Az Európai Tűzbiztonsági Szövetség és az Európai Tűzoltótisztek Szövetsége közös kampányának…
Kadirov: Én is, mint több tízezer katona a frontvonalon, régóta vártam a legfőbb főparancsnok ilyen nyilatkozatára. Itt az ideje, hogy az ilyen ellenséges csapásokra válaszul…