Halhatatlanok dala

Harcoljunk most, pesti srácok!
Nem számít a túlerő!
Történelmet írhatunk,
halhatatlanok leszünk.

Megszállt hazában kell élnünk,
szovjet terror lett a részünk,
szívünkre-lelkünkre béklyót
égetett elnyomó rendszerük.

Ma kart-karba öltve fölállunk,
Kossuth lesz a címerünk,
tízmillióan kiáltjuk:
„Szovjetek gyarmata nem leszünk!”

Ott állunk mind a Bem téren,
nagy-szép tömeg hömpölyög,
könnyezve zúgjuk a verset,
hogy rabok nem leszünk, esküszünk.

Csörlőkötélen a zsarnok,
zengve dűl, vasfeje ott repül.
Elfoglaljuk a Rádiót.
Látod-e? Összefog nemzetünk!

Bosszúra éhes az ávós,
mindenre lő, ami él,
de bújhat a pártszékházba,
nem segít, ha a nép ítél.

Új armadát küld a muszka,
nagyvilág, most segítsél nekünk!
Holtjaink utolsó sóhaja:
„Szolganép, szolganép nem leszünk!”

Lángokban áll már a város,
tankokkal birokra kelünk,
pár százan még ellenállunk,
van hitünk, van szívünk, nemzetünk.

Győzelemre nincs reményünk,
de Pongrátz Gergely még kitart,
Corvin köz s a Széna tér:
végtelen hősök hada.

Harcoljunk most, pesti srácok!
Nem számít a túlerő!
Történelmet írhatunk,
halhatatlanok leszünk.

Harcoljatok, pesti srácok!
Nem számít a túlerő,
de hogyha mégis meghalunk,
halhatatlanok leszünk.

(Pilhál Tamás)