Magyar Nemzet | Polgári napilap és hírportál

A Nyugat, amely Trianonban derékban elfűrészelte a hazánkat, most újabb háborúba akar belekényszeríteni minket. Fenyegetnek, zsarolnak, hogy küldjünk fegyvert az ő ukrajnai proxyháborújukba. Aztán meg majd katonákat is. Ha baloldali kormány állna Magyarország élén, feltétel nélkül engedelmeskednének a nyugati követeléseknek. Ez onnan tudható, mert a baloldal mindig mindenben feltétel nélkül engedelmeskedik: ahogy migrációban és genderben, úgy háborúügyben is. Annyi tartás szorult beléjük, mint egy vödör kocsonyába.
Ám nincs több területünk, föláldozható emberünk a Nyugat újabb őrületére. Ezt a halálos ítéletet nem írjuk alá!

PILHÁL TAMÁS ÍRÁSA!

Túlságosan nagy a tét ahhoz, hogy vasárnap ne legyünk elegen. Mindenkire szükség van! Csak a béke, csak a Fidesz! Hajrá Ambrus Gábor! Hajrá Kenese!

Mi, magyarok már eleget szenvedtünk a háborús infláció miatt.

A dollárbaloldal mégis minden háborús javaslatot támogat.

Most vasárnap: Csak a béke! Csak a Fidesz! Szavazz!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média