Kótai Mihály profi ökölvívó világbajnok a Küzdőtérben: Az utánpótlás nevelésben rengeteg múlik a szülőkön!
A Ferencváros ökölvívó szakosztályának évek óta elszánt vezetője Kótai Mihály, aki korábban a WBF és az IBO szervezeteknél világbajnoki címeket szerzett. A népszerű bajnoktól az edzéseken látszik sokat várnak a szülők a Fradiban, de az utánpótlás nevelésben bizony minden szereplőn sok múlik. A szülők feladata és szerepköre a gyermekek edzéseit figyelembe véve is nagyon fontos. A Küzdőtér harmadik évadának első adásában az utánpótlás nevelés mellett szóba kerül a nagybetűs KÜZDELEM is, hiszen a Tornádó becenevet viselő egykori világbajnok karrierje vége felé játva sűrűn vállalt címmérkőzést. Legújabb adásunkból ki fog derülni miért alakult így a karrierje Kótai Misinek. Tartsatok velünk!

Egy hetes kiadós gyengélkedés után óriást pattantak a chiprészvények hétfőn . Lehet, hogy csak az esés időszerű korrekcióját láttuk, de az amerikai elnökválasztás fordulatainak is lehet szerepe.…

A klímaváltozás miatt a Kárpát-medencében egyre gyakoribb vendég a nyári hőhullám ️. Kánikula azonban száz évvel ezelőtt is volt, érdemes, és tanulságos megnézni, hogyan védekeztek elődeink a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye