Amikor az anyja szoknyája mögé bújik az alpolgármester: százmilliós balatonparti ingatlant pihentet szülei nevén Trippon Norbert
Egy igazi kis balos fészket rendeztek be a szocialisták Zamárdiban, a környék egyik legdrágább villasorában. Az Origo korábbi cikkében kiderítette, a zuglói parkoló-mutyiba keveredett Molnár Zsolt itt piheni ki a vádiratban foglalt 40 millió forintnyi kenőpénz leszámolásának fáradalmait, azonban mint kiderült, akár tanácsokat is kérhet a szomszédoktól. Nem másnak van ugyanis nyaralója ugyanazon a korábban három részre osztott telken, mint annak Trippon Norbertnek, akivel Molnár közösen vezette a fővárosi MSZP-t, és aki most a DK színeiben indul polgármesterjelöltként Újpesten. Pontosabban van itt egy kis csavar, Trippon ugyanis inkább nyugdíjas tanár szüleinek nevére íratta az ingatlant. Értelemszerűen nekik nincs vagyonnyilatkozati kötelezettségük, míg Trippon ilyen mértékű gazdagodása akár szemet is szúrhatna egyeseknek. A http://xn--pestisrcok-y4a.hu/ stábja elment a helyszínre, hogy megnézzük, mit rejteget a Trippon-Molnár páros Zamárdiban. Mindeközben érdemes megjegyezni, hogy Trippon az újpesti villát is a feleségére íratta. Ebből az következik, hogy az újpesti DK-s polgármester-jelölt nem sajnálja sem a feleségét, sőt még a szüleit sem belekeverni a sötét ügyleteibe, hogy a saját bőrét menthesse.

Miért beszél a Nyugat a kötelező sorkatonaság bevezetéséről, ha nem akar háborút? – Politikai Pankráció
A Politikai Pankráció mai részében Varga Etele kivételesen nem Huth Gergellyel, hanem Kosik…

A Netflix már arra akar rávenni, hogy edd meg valakinek az ürülékét, hogy egészségesebb legyél
Azt eddig is tudtuk, hogy a Netflix a sorozatain és a filmjein keresztül próbálja befolyásolni a…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye