DK-iroda és izraeli ingatlanmutyi – Kiderítettük, hogy miért erőltetheti Szaniszló Sándor a gigantikus lőrinci lakóparkot
A lakosság széleskörű tiltakozása ellenére hamarosan elkezdődhet a kivitelezése egy közel 700 lakásos gigalakóparknak Pestszentlőrinc–Szemeretelepen, családi házas övezetben. A több ezer új lakó, a több mint ezer autó ráengedése az infrastruktúrával nem megfelelően ellátott területre meg fogja keseríteni a generációk óta itt élő családok életét – mondják. A terület tulajdonosa, illetve az építő cég az izraeli Epschstein család érdekeltségébe tartozó Alfa Group. Sem ők, sem a kerület vezetése még csak nem is tájékoztatta a beruházással érintett lakókat, ellenkezőleg: sokáig azt állította a DK-s polgármester, Szaniszló Sándor csapata, hogy még tervek sincsenek. Ezzel szemben a minap egy építészeti szakportálon már a látványtervek is megjelentek. Szaniszló Sándor minden észérv ellenére tolja a projektet. A pandémia idején, rendkívüli jogrendben fogadták el az építkezést lehetővé tevő települési szerződést, tavaly pedig a Városrehabilitáció 18 Zrt. még egy PR-cikket is megjelentetett, amelyben maga Szaniszló érvelt amellett, milyen nagy lehetőséget jelent a tervezett beruházás, azzal válik majd moderné, élhetőbbé a kerület, sőt, az ingatlanpiaci fordulat nyertesévé… Az Akta arra kereste a választ, vajon milyen érdeke fűződhet a polgármesternek ahhoz, hogy szembemenjen minden észérvvel és a lakók akaratával. Oknyomozó riportunkban az Alfa Groupnak és az Epschstein családnak is a körmére néztünk.

Eger: elvesztegetett öt év

A 2019-es önkormányzati választások előtt elsőként Egerben jött létre az ellenzéki pártok szövetsége, és választási győzelme után alig egy évvel fel is bomlott. Az egri…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye