Baloldali politikusok tálaltak ki Az Aktának a pécsi vörös polip működéséről
2019-ben a régi szoci bekötésű erőműigazgató, Péterffy Attila a csapatával azzal az ígérettel vette át Pécs vezetését a ciklus elején, hogy pártok felett álló, szakértő munkával majd ők teszik rendbe a baranyai megyeszékhelyet. Ehhez képest nem történt más az elmúlt években, mint az ’50-es évek káderpolitikájának és pénzosztó módszereinek újraélesztése. Puch László, egykori MSZP-pénztárnok birodalma rátette a kezét a városra. A szoci haverok, családtagok és cégérdekeltségek mindenhol ott vannak: a hivatalban, az önkormányzati cégekben és más zsíros pozíciókban, a közbeszerzésekben és más városi szerződésekben, sőt, még az önkormányzati lakásosztásban is. Az Akta riportjában a Pécs városát irányító baloldali frakcióból kilépett politikusok szólalnak meg – volt DK-s alpolgármester, jobbikos képviselő és a momentumos csapat 2019-es kampányfőnöke –, akik ma már a pénzszivattyú után nyomoznak.

Három hazugság Varga Judit bántalmazásával kapcsolatban | The Fair Right
Furcsa dolog a politikai pszichózis és vallási fanatizmus keveredése. Mindkettő arra készteti az embert, hogy kizárja a már…

Kétes üzleti ügyei mellett újabb részletekre derült fény Deák Boldizsár múltjából. A Tisza Párt alelnöke, akivel Magyar Péter összeállt politikusi karrierje érdekében, ügynök és besúgó lehetett.

Az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye