Donáth Anna akár hazánk EU-tagságát is veszélyeztetné? | Grund
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője volt. A műsorban két témát tárgyaltunk ki. Donáth Anna ismét az EU-hoz rohant Magyarországot befeketíteni, hiszen a momentumos EP-képviselő vizsgálatot kezdeményez az Európai Parlamentnél Magyar Péter hangfelvétele tárgykörében. A hazáját feljelentgető liberális képviselőnő szerint az ügy akár Magyarország uniós forrásait is veszélyeztetheti, EU-tagságunkat pedig megkérdőjelezheti. Mennyiben lehetséges mindez, és vajon milyen politikai magatartásra utal, hogy a magyarokat sújtó bármilyen következményhez proaktíve szeretne hozzájárulni a magyarországi baloldal üdvöskéje? A műsor második felében az új NATO-főtitkár idén esedékes megválasztásáról beszélgettünk. A nemzetközi sajtó két politikust emleget lehetséges aspiránsként, Mark Rutte ügyvezető holland miniszterelnököt és Klaus Iohannis leköszönő román elnököt. Hogyan alakulnak az esélyek, és miként formálódik az egyik vagy másik jelölt mögött felsorakozó tagállamok köre? Mit jelentene Iohannis vagy Rutte NATO-vezetése térségünkre és az észak-atlanti szövetség jelenlegi célkitűzéseire nézve? Ezeket is áttekintettük a legfrissebb Grundban.
Görgess tovább!
A NATO főtitkára szerint Ukrajna dolga lesz majd annak eldöntése, hogy milyen…
Ötven éve, hogy a világ legismertebb svéd zenekara, az ABBA nyerte az…
Szoboszlai is szerepel a darts-csodagyerek álomcsapatában
Felkérték a 17 éves Luke Littlert, a darts világbajnokság második helyezettjét, hogy állítsa össze álomcsapatát a Manchester United…
Egyre több budapesti kerületben derül ki, hogy kik indulnak a polgármesteri posztért a júniusi választáson, és…
Trump rekordösszegű adományt gyűjtött
Egy kis…
A Manchester City menedzsere elismerte, alighanem ez karrierje legszorosabb bajnoki hajrája. És egyből fel is tett egy kérdést…
A projekt olyan helyszíneken valósult meg, ahol eddig hiányzott a…
Az egész ország életében fordulópontot jelentett a Hitel című folyóirat létrejö
Mondtam, ugye, nagyon kedves bácsi, mint egy…
Egy tanulmány érdekes összefüggést tárt fel a bűncselekmények és az alacsony nyugalmi pulzusszám…
Paláver, a HírTV és a HírFM közös műsora
Betöltés...