Gyurcsányék húsvétra gyűlöletet küldenek és ismét szétosztanák mások vagyonát egymás között – Karanténvlog
A Karanténvlog mostanában nem tud nem belekerülni a kisstílű Magyar Péter-féle bosszú örvényébe, most pedig a Varga Judit által adott megrázó interjút sem hagyhattuk ki. Keserűséggel konstatáltuk, hogy a sok érző lelkű baloldali csodaváró, akik minden gyanús mozdulatra bántalmazást kiáltanak, most vagy csöndben vannak, vagy cinikusan nevetgélnek. Az erkölcsi üresség és ferdeség nem újdonság, ez a görbe tükör azonban így is elborzasztó képet fest sokakról. A mostani időszak más furcsaságokkal is jár, hiszen Gyurcsány Ferenc szektája kissé háttérbe szorult, a zsigeri gyűlölet és olcsó hergelés világbajnokai elől ugyanis ellopták a show-t. A gyermekekért émelyítő álságossággal aggódó DK a nőbántalmazás mellett természetesen már nem áll ki, azonban így is van muníció a tárban. Gyurcsányék bolsevik elitkommandója ugyanis közösen készített egy húsvéti üzenetet, amelyben egyenként hazudoznak, fenyegetnek és hergelnek a káosz és anarchia érdekében. A szokásos üzenetek mellett azt harsogják az arcunkba, hogy elveszik másoktól a vagyont és majd szétosztják… de hogy kik között, azt nagyon jól tudjuk az elmúlt évszázadból, hiszen a mások tulajdonát egymás között osztották szét az elvtársak, majd aztán egymást is leszalámizták. A feltámadás ünnepén ne felejtsük, hogy soha többet kommunistát, mert megint pórul járunk. Áldott, boldog húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye