Az oroszok bele akarnak szólni az EP-választásokba, majd lerohanni Európát… vagy fordítva? – Eunuch
Guy Verhofstadt nagyon fél attól, hogy oroszok beavatkoznak majd az európai parlamenti választásokba, és ez véleményét éppen Donald Tusk képével osztotta meg az X-en, aki nyilvánvalóan nem nyugati, külső segítséggel került a hatalomra. Verhofstadt egyébként csendben volt, amikor a magyarországi választásra szánt külföldi dollárok begurultak az ellenzék zsebébe. De Oroszországgal nem ez az egyetlen baj: a fő probléma, hogy meg akarják támadni Európát, de legalábbis egy NATO-tagországot biztosan, hiszen egyik reggel ezzel a tervvel ébredt fel Putyin. Éppen ezért Európa most fegyverkezésen és közös európai védelmen gondolkozik, amivel alapvetően nem is lenne baj, csak éppen az időzítés furcsa, és nem biztos, hogy az ember szívesen adná át a hadseregét olyanoknak, akik folyton támadják. Trump egyébként szintén befenyíttette az EU-t, hogy fizetni kellene a NATO-tagdíjat, vagyis a két százalékos katonai hozzájárulást, vagyis a dolgok nem állnak annyira jól manapság az öreg kontinensen.

A nagy sümegi kavarás | Az Akta
Sümeg egy néhány ezer fős kisváros Balaton-felvidéken. Nyugodt, csendes település…volt valamikor, illetve lehetne, de mára a közéleti események olyan mélységeket…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye