Boldog Karácsonyt, Gergely – Így teljesített az ellenzék 2023-ban
Adományládikák, fővárosi csőd és kordonbontás – nem lehet azzal vádolni az ellenzéki képviselőket, hogy ne dolgoztak volna 2023-ban. Hiszen szorgos munkájuk gyümölcseként tovább csökkent a baloldali pártok és politikusok támogatottsága, a színfalak mögött pedig nagyobb a káosz, mint valaha. A 2024-es önkormányzati választás előtt az ellenzék nagy része – engedelmeskedvén Gyurcsány Ferenc parancsának – beállt a főváros nyelvtudósa, Karácsony Gergely mögé. A politikai nagyvad már több mint négy éve “csodálatosan” végzi a munkáját, hiszen a Lánchíd felújításához köthető forgalmi zavar, a biciklisávok okozta közlekedési káosz, a sokadszorra csődbe vitt főváros, illetve a több mint gyanús külföldi kampányfinanszírozás is a nevéhez köthető. Ki merné állítani, hogy Perjés Gábor és Tordai Csaba legnagyobb támogatója, az adományládikák eltüntetője, az adófizetés terhe alól magát kihúzó Karácsony ne dolgozott volna? A főpolgármesternél talán csak a Romentum képviselői, a budapesti olimpia megfúrói voltak tevékenyebbek idén, hiszen a Momentum ex-elnöke, Gelencsér Ferenc vezette kordonpárt többször balhézott a Karmelita előtt, mint ahányszor Karácsony Gergely Budapestinfót tartott, majd saját kudarcukat felismerve belekeverték a diáktüntetésen részt vevő fiatalokat is a kordonbontásba, hadd készüljenek erős fotók az Európai Parlament számára. Miután a rendőrállam hisztériával sem értek el semmit, kénytelenek lesznek más taktikát kitalálni jövőre, immár ismét Donáth Anna vezetésével. A PestiSrácok.hu stábja bejárta azokat a helyszíneket, ahol a külföldről finanszírozott ellenzéki pártok legnagyobb alakításai zajlottak 2023-ban. Részletek a videóban!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye