Se kiköpni, se lenyelni nem tudja a baloldal a magyar válogatott futballsikereit | Skót duda
Sem a baloldali politika, sem a sajtójuk nem tud mit kezdeni azzal, hogy nem csak sikeres a magyar foci, hanem eredményes is. Most éppen azon akadtak fent, hogy Szoboszlai Dominik a Montenegro ellen vívott meccs után elfogadta a szurkolók által kínált nedüt és meghúzta. Ilyet ugyanis egy sportoló szerintük nem csinál. A képek tanúsága szerint viszont ez nem igaz, mert például a viárgsztár Messi is húzta már meg az üveget. Erről is szó volt az eheti Skót dudában, amiben kitértünk arra, hogy a DK-s hokikirály, Gréczy Zsolt legnagyobb problémája, hogy kevesen beszélik a magyar nyelvet a válogatottban, Fegyőr viszont már örömmel szurkol a csapatunknak annak ellenére, hogy pár éve még nézni sem bírta őket. Karácsony a stadionok ellen gyűjtött aláírást, ma már a "Szép volt, fiúk" szlogent olvashatjuk az oldalán. Mindeközben tragédia történt a tengeren túlon, ugyanis a New York Times költészeti szerkesztője felmondott, mert az USA és a lap is inkább Izrael felé húz a konfliktus kapcsán.

Mi kérdezünk – Nagy István: Újpest a baloldali ellenzéki pártok szövetségének állatorvosi lova

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye