Kemény kérdéssel indult a Politikai Pankráció legújabb része | Politikai Pankráció
A Politikai Pankráció mai részben Varga Etele szabadúszó újságíró és Vésey Kovács László, a PestiSrácok munkatársa esett egymásnak. Annak ellenére, hogy az általunk szervezett vitáknak nincs véres kimenetele, Varga Etele egy olyan kérdéssel nyitott, amire senki sem számított. Vésey Kovács László a kezdeti sokkhatás után természetesen frappáns választ adott Etele kérdésére és végül sikerült valamilyen szintű konszenzusra jutniuk a magyarországi gyermekszegénységgel kapcsolatban. Az adás második felében Magyarország nagyhatalmak közötti helyzetéről beszélgettünk. Varga Etele szerint mi egyértelműen a Nyugathoz tartozunk, Vésey Kovács László azonban árnyaltabban látja ezt a kérdést. A beszélgetés végére többnyire konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy Magyarországnak végső soron a magyar emberek érdekeit kell szem előtt tartani.

A Fidesz tisztújító kongresszusán megerősítették pártelnöki tisztségében Orbán Viktort. A szavazás után a kormányfő megköszönte a bizalmat, és jelezte a küldötteknek, hogy van benne erő a folytatásra.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye