Kis-Benedek József: Nem lehet kizárni a regionális háborút a Közel-Keleten
A terrorizmus nem ismer határokat, az ellene folytatott küzdelemnek határon átívelőnek kell lennie – emelte ki a Mi kérdezünk című műsorunkban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára kiemelte, hogy bár az Iszlám Államot szétverték, de kisebb szervezetek formájában újjáalakul a világ különböző helyein. Hangsúlyozta, hogy Nyugat-Európában olyan országokban lehet számítani terrorcselekményekre, ahol magas a muzulmán lakosság aránya – Franciaország, Németország, Belgium –, ugyanakkor elmondta azt is, hogy manapság nem szervezetek tevékenykednek, hanem magányos merénylők. A Hamásznak nem érdeke, hogy kiengedje a túszait, pillanatnyilag egy alku folyik, amelyben közvetítőként fontos szerepet játszik Katar és Egyiptom is – emelte ki Kis-Benedek József. Hozzátette, hogy az USA NATO-tagországként ott van Izraelben, de nem szeretné, ha más tagország is beleszólna ebbe a konfliktusba. Mint mondta, nem lehet kizárni a regionális háborút a Közel-Keleten. A szakértő kitért arra is, hogy az orosz–ukrán konfliktus igazából Oroszország és az USA között zajlik. Úgy látja, hogy egyik félnek sem az a célja, hogy nagy támadás induljon, ez a konfliktus még sokáig elhúzódhat. Hozzátette ugyanakkor: kizárt, hogy Oroszország továbbmenne Európa irányába, hiszen ahhoz nincs ereje.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye