Karsay Ferenc: ha egy öreg kommunistával szkanderezem, tudom, mik lesznek a szabályok, az ifjú titánok viszont már boxerrel a zsebükben érkeznek
A Mi kérdezünk vendége Karsay Ferenc, a XXII. kerület, Budafok-Tétény fideszes polgármestere volt, aki többek között beszélt arról, hogy a régi baloldal, minden negatívuma mellett tisztességesebb ellenfél volt, mint a mostani, új baloldali generáció. Karsay háromszor volt alpolgármester, majd 2014 óta polgármestere a XXII. kerületnek, ahol nem csak a szavakkal harcol az oktatás és egészségügy fejlesztéséért, mint a látványpolitikával megelégedő baloldal, hanem a tetteket fontosabbnak tartja, ezt pedig a Mi kérdezünkben részletesen el is mesélte. A polgármester szót ejtett a Fővárosi Közgyűlés diktatórikus jellegéről is, melyet névlegesen Karácsony Gergely vezet, ám a háttérben a régi, 2010 előtti gyurcsányista őskövületek érkeztek vissza Budapestre egy újabb rombolókörútra. Karsay Ferenc szerint évek óta lehetetlen valódi vitát folytatni a közgyűlésben, ahol a jelenleg ellenzékben lévő Fidesz semmilyen lehetőséget nem kap arra sem, hogy elmondhassa a véleményét, arra pedig főleg nem, hogy érdemben beleszólhasson bármilyen döntésbe. Közelednek az önkormányzati választások, a polgármester pedig műsorunkban elmondta, hogy mocskos kampányra számít, ami őt személy szerint rendkívüli módon taszítja, de bízik abban, hogy az eredmények fognak többet számítani, hiába könnyebb ígérni és légvárakat építeni. Nézzétek meg műsorunkat!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye