Palóc André a PS-nek: A magyar ellenzék a gazdaság összeomlásával riogatott, ehhez képest elérhetjük jövőre az EU-átlag feletti gazdasági növekedést
“Az árfigyelő szempontjából a kulcskérdés a versenyhivatal szerepe, mert a verseny a lényeg, valójában úgy harcol így az infláció ellen a kabinet, hogy az árak közötti vetélkedést élénkíti” – fogalmazott lapunknak Palóc André. A Századvég vezető elemzője szerint, ha megjelenik egyfajta átláthatósági, gyakorlatilag versengés, akkor arról van szó, hogy a vásárlók látják, hogy egy-egy nagy bolthálózatban milyen árak érhetőek el. Ennek hatására a termékek ára csökkenni kezdett, az első heteket követően mintegy 6-7 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak. Palóc André arról is beszélt, hogy az infláció több mint ötödével alacsonyabb jelenleg, mint január elején. Szavai szerint fontos, hogy a trendvonal egyre meredekebben csökkenjen, mert ez vezethet el odáig, hogy egy jelentősen csökkenő inflációs pályára álljon rá a magyar gazdaság. Felidézte: korábban arról beszéltek a “kormánnyal nem olyan baráti” kereskedelmi tévéknél, hogy munkanélküliség jön, a magyar gazdaság tönkremegy, nagy arányú elbocsátásokra lehet majd számítani. Ehhez képest a tények mást mutatnak: 3,8 százalékos a munkanélküliség, lényegében a teljes foglalkoztatottság megmarad. Palóc André kiemelte, a legnagyobb érték az volna, ha az EU-s növekedési átlag fölötti eredményt sikerülne jövőre – és később is – elérni Magyarországon. Ugyanis ez vezet el bennünket valójában ahhoz az egyik legfontosabb távlati célhoz, hogy az EU-s életszínvonalat, az EU-s gazdasági átlagot elérjük.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye