Használják és hasznosnak tartják az árfigyelőt a vásárlók – Példátlan árversenybe kezdtek a boltok
Szinte példátlan árverseny zajlott le az elmúlt három hétben a legnagyobb magyarországi boltok polcain – ez állapítható meg a júliusban eddig végbement árváltozásokat megvizsgálva. A folyamatot egyértelműen a kormányzati árfigyelő elindulása generálta, amely azzal szembesítette a kiskereskedelmi szektor vezető szereplőit, hogy nyilvánosan, bárki számára láthatóvá vált, melyik bolt hogyan árazza az egyes termékeit. A megkérdezett vásárlók közül többen úgy nyilatkoztak, hogy használják és hasznos számukra az árfigyelő rendszer. Hiszen könnyen utána tudnak nézni, hogy melyik üzletben olcsóbbak, illetve drágábbak bizonyos termékek. Palóc André, a Századvég vezető elemzője lapunknak kifejtette, hogy az árfigyelő szempontjából a kulcskérdés a gazdasági versenyhivatal szerepe, mert a verseny a lényeg. Elmondása szerint valójában úgy harcol így az infláció ellen a kabinet, hogy a versenyt élénkíti, fogalmazott lapunknak Palóc André. A Századvég vezető elemzője szerint ha megjelenik egyfajta átláthatósági, gyakorlatilag versengés, akkor arról van szó, hogy ahogy a vásárlók látják, hogy egy-egy nagy bolthálózatban milyen árak érhetőek el. Elkezdtek az árak csökkenni, mostani statisztikák szerint csak a résztvevő boltokban 6-7%-kal csökkentek már az első heteket követően a fogyasztói árak. Palóc André kiemelte, a kormány és a versenyhivatal tovább kívánja fejleszteni az árfigyelő oldalt. Ugyanis nemsokára olyan úgynevezett bevásárló kosarakat lehet majd összeállítani. Ez lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag egy adott kosarunk, azokkal a termékekkel amiket később meg szeretnénk vásárolni és előre tudható lesz, hogy összesen mennyibe kerülne az adott vásárlás.

Borbély Ádám: Hadházy Ákos csak addig piszkálta a szocialisták ügyét, amíg Tóth Csabát kellett eltávolítania

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye