Hatalmas sikernek ígérkezett az új Indiana Jones 5. Ezt csak két körülmény írta felül. Az egyik, hogy már az előző rész is olyanra sikeredett, hogy az igazi rajongók nagy része inkább megállapodott egymással abban, igazaból csak trilógia létezik. A másik a Szabadság Hangja című, kis költségvetésű produkció, Jim Caviezel főszereplésével. A nemzetközi gyerekkereskedelemről és pedofilhálózatokról szóló film sikere annyira feldühítette a hollywoodi woke-demokratákat, hogy komolyan elkezdtük félteni a film alkotóit, nehogy Epsteinként öngyilkolódjanak meg a közeljövőben. Szóba került még a nagysikerű budapesti Ramstein-koncert, és a zenekar közelmúltban felröppent ügyei, valamint a szintén friss NATO-csúcs is, ahol az ukrán vezetés egy diplomatikus talánt se kapott a felvételi kérelméről. A második részben Szedlák Imre történelemtanárt, a Jobbulást facebookoldal készótőjét láttuk vendégül, mint Politikai Hobbista a politikai hobbistát.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye