Újabb zsarolójelentés készült Magyarországról, ezúttal az Európai Bizottság tollából
Brüsszel legújabb zsarolójelentésének valódi célja: háborúba préselni hazánkat -ezzel a címmel tartott ma sajtótájékoztatót az Alapjogokért Központ Európai Uniós kutatási igazgatója. Kovács Attila elmondta, hogy megjelent a negyedik jogállamisági jelentés Magyarországról, ami az Európai Bizottság honlapjára került fel. Ezek a dokumentumok kezdetben még csak helyzetjelentések voltak, mára viszont már hivatkozási alapként szolgálnak arra, hogy például ne fizessenek ki bennünket. A mostani jelentés Kovács szerint egy zsaroló jelentés, ugyanakkor tartalmaz pozitív gondolatokat is a magyar kormány törekvéseit tekintve. A bírósági rendszer átalakítását szolgáló törekvéseket, a korrupció ellen tett lépéseket és a fékek és egyensúlyok irányába való elmozdulásunkról pozitívan értekeztek, de a média tekintetében még mindig azt hiszik, hogy csak a liberális média lehet független. Kovács Attila beszélt továbbá arról, hogy bár teljesen egyértelmű, hogy megbukott a multikulturalizmus Európában, Brüsszel nem tud elszakadni a kvótarendszer gondolatától. Az igazgató továbbá elárulta, hogy mit gondol arról, hogy Varga Judit vezeti a Fidesz EP listáját és ő lett az Európai Ügyek Biztosa.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye