Csütörtökön a Belügyminisztérium előtt próbáltak rendszert dönteni a diáktüntetetők, akik a mérsékelt érdeklődést észlelve inkább spontán utcabálba fojtották bánatukat. A szokásos rigmusok skandálását követően az apátiába fulladó utcabuliból néhányan inkább mégis a Karmelita kolostor felé vette az irányt, útközben azonban elfogyhatott a maradék lelkesedés is: stábunk csak a keddi virrasztás után csomagoló négy diákkal– és a tüntetőket messze meghaladó számú turistával– találkozott a Várban. Ők azt mondták, nem szívesen látták volna a minisztériumnál demonstrálókat, mivel azok egy része erőszakos tüntető, ráadásul a politika is beférkőzött a soraikba. Jelen esetben mondjuk inkább kiférkőzött, hiszen Hajnal Miklós például már a rendezvény hivatalos programjának kétharmadánál sietve távozott a tüntetésről. Úgy tűnik, lassan a Momentum is kinövi a demonstrációkat– ez pedig minden érintett kapcsán sokat mondó.#pestisracokponthu

Ezúttal Réz András filmesztéta, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi tanácsadója és Kötter Tamás író, ügyvéd voltak Lánczi Tamásvendégei az M1 és a hirado.hu közös csütörtök esti…

Hangolj rá! – FINAL4 nyitóbuli június 2-án

Nem akármilyen programmal kezdődik meg hivatalosan is az EHF FINAL4 Women 2023. június 2-án, pénteken, Budapesten. Immár hagyomány, hogy a női Bajnokok…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye