Nem tudom hol vannak a határok, kimondom amit gondolok, aztán néha pórul járok - portrébeszélgetés Ambrózy Áronnal
Szociológusként, de ahogyan ők mondják muciológusként szerzett diplomát és a PestiSrácok.hu előtt piackutató volt. Huth Gergelyt már régóta ismerte, így keveredett a szerkesztőség közelébe, később pedig több, azóta jól ismert kollégát is ide csábított, köztük Szabó Gergőt, Dezse Balázst és Bálint Botondot is. Úgy gondolja, hogy szórakoztatóbb az újságírás, ha kimondjuk azt, amit mások nem mernek, akkor is, ha egy kis véleményt csempészünk a hírekbe. Ő maga is megteszi ezt, nem tudja, hol van a határ, ha a véleményéről van szó, de nem zavarja, ha emiatt néha pórul jár. Abszolút nem karrierista, ezért korábban sem gondolkodott azon, hogy mi akar lenni és most sem tudja, hogy merre viszi majd az útja. S bár sokan nagyon szeretik a humoros cikkeit, megnyilvánulásait, nem tartja magát igazi újságírónak. Még sosem találkozott Orbán Viktorral, de ha lenne alkalma beszélgetni vele, akkor a téma a foci lenne. A kikapcsolódást számára a zenélés jelenti, ahogyan sok más jobboldali megmondóember, ő is a rockzene kedvelője. Ismerjék meg közelebbről Ambrózy Áront.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye