Időskori bántalmazás az, amit a baloldal az édesapámmal csinál – Portrébeszélgetés Jeszenszky Zsolttal
👉 A teljes beszélgetést itt tudjátok megnézni: https://www.facebook.com/pestitv.hu/videos/581150203947069
Bár a családjában több politikus is volt, ő mégsem ezt a pályát választotta, inkább a zene felé fordult, 25 évet dolgozott le ezen a területen. Később viszont mégis úgy döntött, hogy ha nem is politikusként, de szeretné hallatni a hangját a közéleti témákban, és egy bejegyzése elhozta az áttörést, ami a baloldalon kiverte a biztosítékot. Ekkor határozta el, hogy felveszi a kesztyűt. Kezdetben az Echo TV Civil kör című műsorában, majd a Keménymag című műsorban fejtette ki a véleményét, de már régóta terve volt, hogy hobbijából – a politizálásból – műsor legyen, amire végül a Pesti TV-nél nyílt lehetősége. A volt külügyminiszterként ismert édesapjával való kapcsolatát sokat kritizálja a baloldali sajtó, ami egy fájó pont számára, de azt mondja, hogy alapokban nincs vita édesapja és közte, hiszen az alapértékeit ő is otthonról hozza. Ugyanakkor aljas, idősellenes abúzusnak tartja, hogy a baloldal édesapja hiúságát kihasználja és felhasználja politikai céljaik elérésére. Ismerjék meg közelebbről Jeszenszky Zsoltot, a Politikai Hobbista főszereplőjét.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye