️Különleges műsorral készült a Pesti TV a sorsfordító választás és népszavazás napjára: este héttől jelentkezünk az Előre vagy hátra? című élő választási adásunkkal, amelyben a Pesti Riporter műsorvezetője, vendégei és helyszíni stábjai egyszerre jelennek majd meg a Politikai Hobbista megmondóembereivel, így a reményeink szerint villámgyorsan adásba kerülő friss hírek, eredmények, külső kapcsolások és prompt szakértői elemzések mellett rögtön ítéletet is mondanak majd Jeszyék.

️A választási műsor vezetői Ferkó Dániel és Jeszenszky Zsolt lesznek, a szakértők sorában feltűnik Simon János és Nagy Ervin politológus, Nagy Attila Tibor politikai szakértő, Szűcs Gábor jogász, újságíró, Fodor Gábor elemző, az SZDSZ volt elnöke. A bikacsöknél pedig Ambrózy Áron, Varga Ádám, Takács Áron (Kurtz ezredes), Ábrahám Róbert, Georg Spöttle, Oláh Laura, Farkas Panna és egy-egy villanásra Stefka István, Huth Gergely, Dezse Balázs és Jurák Kata. A műsor felelős szerkesztője Jurák Kata és Dezse Balázs lesz.

️Különleges műsorral készült a Pesti TV a sorsfordító választás és népszavazás napjára: este héttől jelentkezünk az Előre vagy hátra? című élő választási adásunkkal, amelyben a Pesti Riporter…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye