Az Európai Unió teljesen feladta szuverenitását a háború kérdésében és alárendelte magát az amerikai érdekeknek. Megdöbbentő, hogy ma a világ egyik vezető államának elnöke, Olaf Scholz elutazik Joe Bidennel tárgyalni, majd teljesen érthetetlen módon úgy mond le az országa számára létszükségletet jelentő orosz gázról, hogy közben nem tudja, hogy honnan szerzi be ehelyett máshonnan az energiát. Mit mondhatott Biden Scholznak, hogy ebbe képes volt belemenni? – teszi fel többek között a kérdést a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Schmidt Mária elképesztő dilettantizmusnak tartja, hogy az Európai Unió nem készült vészforgatókönyvekkel arra az esetre, ha kitör ez a háború, holott már régóta lehetett tudni: ha a Nyugat ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajnát felfegyverezzék és elkezdik behúzni a NATO-ba, akkor ezt Putyin nem fogja annyiban hagyni. A főigazgató szerint Magyarország nincs könnyű helyzetben, mert kis országként nincs beleszólásunk a mostani világhatalmi döntésekbe, viszont abban lehet bízni, hogy az ország van annyira erős már, hogy túléljük ezt a háborút és a válságot.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye