Budapesten, a VIII. kerületi Dankó utcában már az autóból kiszállva körbelengi az embert a vizelet áporodott szaga, amit durván fel is erősít a 39 fokos rekkenő hőség. A flaszteron kisebb-nagyobb, még nedves és a betonba már szinte beleégett foltok – talán jobb nem találgatni, melyik milyen testnedv maradványa lehet. Az orrfacsaró bűz és az egész utca visszataszító látványa a legtöbbeket gyors továbbhaladásra sarkallja, de vannak, akiket nem zavar ez a sajátos csendélet. Azokat, akik két párolgó vizelettócsa között nyugodtan kortyolják egy lépcsőn, vagy csak a padkán ülve a felmelegedett kannást, vagy a török vendégmunkást, aki a daru alatt állva, védősisakban egy vasbeton elem magasba emelését irányítja épp, az Oltalom Egyesület menhelyével szemközt épülő társasháznál – merthogy a Dankón legalább száz új lakás épül momentán. Közben azok, akik évtizedek óta élnek itt, a VIII. kerület szívében, végső elkeseredésükben már akárhová elköltöznének, csak el innen. Amikor már nemhogy az együttérzés, a szociális érzékenység, de már a klórmész sem segít… Ilyenné lett három év balliberális vezetés után a főváros többre érdemes utcája, pusztán az elfogadás és segítő szeretet jegyében. Lehet, hogy széklettől-vizelettől bűzlik, ordibálástól vagy épp rendőrautó szirénájától visszhangos, de legalább sokszínű.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye