Több ezer illegális migráns uralja a szerb-magyar határszakaszt
“Honnan jöttetek és hova szeretnétek eljutni?” – kérdezem a melegítőben, papucsban Horgos főterén csattogó barnás bőrű fiatal férfit, aki három társa között a csoport hangadójának tűnik. A kommunikációs kísérlet angolul és németül is kudarcba fullad, majd a kezembe nyom egy fordító programot, illetve a több százezer forint értékű újabb típusú almás telefonkészülékén. “Marokkóból indultunk”– derül ki a fordítóba arabul pötyögött szöveg megfejtése. “Budapestre tartunk” – írja máris a következő mondatot, majd sebtében fel is kínál 2000 dollárt, ha a turistabuszunkkal átvisszük őket. Szemlátomást mehetne feljebb az ár, ha tárgyalnánk, de néhány perc után megérti, kár próbálkozni. Közben egyre nagyobb csoport vesz körül bennünket. A velünk lévő francia tolmáccsal egyszerűbbé válik a párbeszéd. Most már ők próbálnak pénzt kérni. Egyikük a csupasz talpát mutatja, sebekkel tele. Állítólag Belgrádtól gyalogolt egészen idáig. Olaszországba tartanak vagy Németországba és ott akarnak letelepedni, olasz vagy német feleséget találni. Horgoson, ebben a 4-5 ezer lelkes faluban éppen a minap tartottak lakossági fórumot, amit kvázi kiköveteltek a rettegésben élő helyiek. Hét éve élnek félelemben és a nyomás egyre fokozódik. Most olyan kétezer-ötszáz illegális migráns tanyázhat az üres épületekben és falu széli majorban, sátortáborokban.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye