Hoppál Hunor Libernyákok

A #Libernyákok utolsó részének első felében két állandó vendégünk, Kornél és Mariann hozott egy-egy témát , amiket Szabó Gergővel, a műsor kezdeti időszakának műsorvezetőjével tárgyaltunk meg – ő volt az, aki mellett Hoppál Hunor műsorvezetővé érett, már ha szabad ilyen pátoszosan fogalmazni. Beszélgettünk Elon Musk ügyéről, hiszen az amerikai multimilliárdos célponttá vált azután, hogy kiállt a republikánusok mellett. Szóba került a CPAC nevű nemzetközi jobboldali dzsembori is, amit Budapesten rendeztek meg a múlt héten. Közben Kornél még behozta a Jobbik totális szétesését is Jakab kabinetfőnökének megpuccsolása után, ami ismételt derültséget okozott a stúdióban. A műsor második felében pedig beszélgettünk arról, hogy két állandó vendégünk mivel is foglalkozik a kamerán kívül, milyen élmények érték a műsor szereplőit a TV-ben, beolvastunk nézői véleményeket, és a végén egy kis játékkal koronáztuk meg a Libernyákok 89., egyben utolsó adását. Köszönjük a figyelmet!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye